Atomenergia
Csernobilban vizsgálódik a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségCsernobilban vizsgálódik a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség

Ukrajnába érkezett a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) küldöttsége, hogy a csernobili atomerőműben folytasson vizsgálatokat - jelentette kedden az ukrán média. A szakértői delegáció a februárban 12-én történt eset ügyében tájékozódik, amikor is beszakadt egy gépház teteje közvetlenül az 1986-as katasztrófában megsérült négyes blokk mellett. (kitekinto.hu)


  • Egészségkárosításért is fizethet a fukusimai atomerőmű tulajdonosa

    Első alkalommal ítélt meg kártérítést egészségügyi indokokra hivatkozva egy kormányzati békéltető testület a 2011-ben balesetet szenvedett Fukusima-1 atomerőmű környékéről kitelepített embereknek - jelentette hétfőn az NHK japán televízió. Iitate település Nagadoro kerületének 180 lakosa közül a terhes nők és a 18 éven aluliak egymillió jent (mintegy 2,26 millió forint), a többiek pedig félmillió jent kapnak az erőművet üzemeltető TEPCO energiavállalattól a testület döntésének értelmében, amiért radioaktív sugárzásnak voltak kitéve a két évvel ezelőtti baleset után. (portfolio.hu)


  • A NAÜ főigazgatója szerint nincs előrehaladás az Iránnal folyó tárgyalásokon

    Nem sikerült előrehaladást elérni az iráni atomprogramot érintő aggodalmak ügyében, egy ideje egy helyben állnak a Teheránnal zajló tárgyalások - közölte hétfőn Amano Jukija, a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója. "Nem ez a megfelelő módja a nemzetközi közösség számára olyan nagy fontosságú kérdések megvitatásának" - vélekedett a főigazgató a NAÜ 35 tagú kormányzótanácsának ülésén elhangzott beszédében. Irán folytatja egy nehézvizes kutatóreaktor építési munkálataival kapcsolatos tevékenységét, növekszik az urándúsítást szolgáló centrifugáinak száma és finomított urániumkészlete - állapította meg a főigazgató. (galamus.hu)


  • Ismét ezrek tüntettek az atomenergia ellen JapánbanIsmét ezrek tüntettek az atomenergia ellen JapánbanTöbb ezren vonultak utcára Tokióban vasárnap, hogy tiltakozzanak az atomenergia alkalmazása, illetve az ország reaktorainak tervezett újraindítása ellen. A szervezők szerint mintegy 7500-an vettek részt a tüntetésen, köztük a 2011-es fukusimai atomkatasztrófa által érintettek, értelmiségiek, valamint Óe Kendzaburó Nobel-díjas író is. A demonstrálók más helyszínek mellett a fukusimai erőművet üzemeltető TEPCO energiavállalat székháza előtt követelték az atomenergia feladását, és bírálták a reaktorok mihamarabbi újraindítását sürgető kormányt. (hirado.hu)
  • Fukusima most stabilFukusima most stabilA Fukushima-Daiichi atomerőműben az üzemanyag és az üzemanyag törmelék hűtése viszonylagosan stabil, de a fenntartható állapot kialakításához még mindig számos kihívással kell megbirkózni, állapította meg a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ). A NAÜ friss jelentése szerint a telephelyen gyűjtött szennyezett víz akadályozza a helyzet stabilizálását, ezért az egyik legfontosabb sürgősen megoldandó kérdés, mielőtt a helyreállítás és a leszerelés további lépései elvégezhetők. Ezen túl számos olyan bizonytalanságra is felhívta a NAÜ a figyelmet, amelyek hátráltathatják a munkát. (energiainfo.hu)
  • Újabb tüntetés volt a hétvégén Tajvanon a nukleáris energia ellenÚjabb tüntetés volt a hétvégén Tajvanon a nukleáris energia ellenA nukleáris energia használata ellen és az ezzel kapcsolatban tartandó, igazságtalannak tartott népszavazás miatt tüntettek a hétvégén több százan Tajpejben - számolt be az eseményről a tajvani média. A mintegy félezer tüntető "Mondjunk nemet a veszélyes nukleáris energiára!" feliratú táblákkal és a Stop szót formálva tüntetett a tajvani vezetésnek az atomenergia alkalmazását illető politikája ellen. (hirado.hu)
  • Döntő érv az atomenergia mellettDöntő érv az atomenergia mellettA megújulók évről évre gazdaságosabbak, a mai napelemek már bármiféle támogatás nélkül olcsóbban termelnek, mint egy új építésű atomerőmű. A megújulók rohamosan terjednek és hiába nyilvánvaló, hogy az atom nem lehet biztonságos, van egy nagyon súlyos érv, ami örökké mellette fog szólni. A korrupció. (greenfo.hu)
  • A nukleáris energia ellen tüntettek TajvanonA nukleáris energia ellen tüntettek TajvanonMintegy tízezer ember demonstrált vasárnap a fukusimai szerencsétlenséget és következményeit felidézve. Nemet mondunk a nukleáris energiára!, Nem akarunk még egy Fukusimát! - állt a demonstrálók által kézben tartott táblákon. A főváros, Tajpej lakosai Tajvan negyedik, csaknem teljesen kész nukleáris erőművének építése ellen, annak felfüggesztését követelve és a nukleáris energia általános háttérbe szorítása mellett tüntettek. A Taipei Timesnak nyilatkozó tüntetők elkeseredettségüknek adtak hangot azt illetően, hogy a vezetés a japán Fukusima katasztrófája után is folytatja a nukleáris erőművek építését, ahelyett, hogy új energiaforrások után nézne. (hirado.hu)
  • Japán atomerőművek: pénz vagy biztonság?
  • Az atom ára
  • Irán folytatja a hatokkal a nukleáris tárgyalásokat