Atomenergia2012 június 01

Nem nélkülözhetetlen Németország számára az atomenergia

Nem nélkülözhetetlen Németország számára az atomenergia

Tévedtek a szakemberek: egy évvel azután, hogy Németország bejelentette az atomerőművek bezárását és az első nyolc létesítmény bezárása meg is történt, nem következett be az országban energetikai szükségállapot, nem volt egyetlen jelentősebb áramszünet sem. (Aiolus News)

Pedig az előjelzések riasztóak voltak egy olyan országban, amely energiaszükségleteinek 70%-át importálja.

Valóságos katasztrófa-forgatókönyvek születtek, amelyek a hagyományos energiaforrások felhasználásának, egyúttal a CO2-kibocsátás nagyarányú növekedését jósolták. Ezzel szemben 2011-ben a német CO2-mennyiség 2%-kal csökkent, és a kiesett atomenergia 60%-át megújuló forrásokból pótolták.

Nem jött be a vészmadaraknak az a baljóslata sem, amely az energiaárak elszabadulását jövendölték: az atomerőművek leállítását követő időszakban volt ugyan egy átmeneti emelkedés, azóta azonban az árak a korábbihoz képest 15 %-kal olcsóbb szinten stabilizálódtak. Ez az eredmény is szorosan összefügg a megújuló energiákkal, amely immár a német szükségletek 20%-át adják.

Kapcsolódó cikkek:

- Mi lesz az atomerőművek után?
- Japán lekapcsolja az utolsó atomerőművét
- A brit zöldeket megosztja az atomenergia

Hirdetés



Forrás: Aiolus News