|
|
 Kilencezer háztartás áramigényét fedezi az a 7,2 megawattos biomassza erőmű, amelyet Skóciában a whiskygyártás során keletkező melléktermékek felhasználására építenek. A lepárlás után eddig a hulladéklerakókba szállították az értéktelennek ítélt anyagot, amelyet ezentúl a whiskygyártóktól begyűjtenek és energetikai célokra hasznosítanak. A skót whisky így ezentúl már nem csak belülről melegíti a fogyasztókat, hanem tetemes mennyiségű villamos -és hőenergiát is szolgáltat a környéken lakók számára.
Két favágó dolgozik az erdőben. Egyszer csak az egyik a másik hátába vágja a fejszét. A sértett hátrafordul és megkérdezi: ez most komoly, vagy vicc?
- Persze, hogy komoly - kapja a választ.
- Akkor jól van, mert viccnek elég durva lett volna.
Most pedig félre a tréfával!
Néhány tűzifaárus olcsó, házhoz szállított, kályhakésznek nevezett rakományt ígér a vásárlóknak, de az a vevő, aki biztosra akar menni, nem árt ha ismeri ezt a tréfát is. Az egyik régi fatrükk a mértékegységek kevergetésében rejlik. A tűzifára vonatkozó mértékegység lehet tömeg alapján a mázsa és térfogat alapján köbméter. A mázsa (q) 100 kg a tűzifa nyers állapotában mért mértékegysége, ahol érdemes tudni, hogy a fa tömege annak nedvességtartalmától függ…. (VIDEÓ!)
A természet „kutatóintézete” időben és hatékonyságában is előrébb jár bármely emberi kutatócsoportnál, így a legtöbb esetben elegendő azt vizsgálni, milyen megoldásokat dolgozott ki az evolúció és hogyan lehet azt adaptálni például az energetikában. A biomassza felhasználásban élenjáró, természet alkotta megoldásra a szarvasmarhák bendője lehet az egyik legjobb példa. Az állat emésztőrendszere képes arra, hogy feldolgozza azokat a növényi anyagokat, amelyek energiatartalma az ember vagy más állat számára nehezen feltárható.
Mi az? Minden évben kivágják, minden évben megvesszük, hazavisszük, feldíszítjük, viszonylag rövid ideig a meleg szobában díszeleg, ahol alaposan kiszárítjuk, majd kidobjuk. Igen. Ez a karácsonyfa. Más megfogalmazásban vagy energetikai szemszögből nézve, egy olyan szezonálisan felhasznált biomassza potenciál, amelynek termesztésébe, szállításába, beszerzésébe, nedvességtartalmának csökkentésébe, így minden vonatkozásába rengeteg energiát fektetünk, majd mindezt újabb energiaráfordítással összegyűjtjük és elszállítjuk. Valójában akkor mi is a karácsonyfa? Az ünnep szimbóluma? Biomassza? Energianövény? A pazarlás szimbóluma? Lehetőség? Esetleg mindez együtt?
A bioüzemanyagok használatának előnyeiről és hátrányairól az utóbbi időkben sokat vitatkoztak szakmai körökben is, de főleg a bioetanol és a biodízel kapcsán. Viszonylag kevés szó esett azonban a biogázból előállítható biometán üzemanyagról, amely sok tekintetben kedvező lehetőségeket rejt. A biogáz előállításához felhasználható bármely szerves hulladék is, így nem kizárólag a mezőgazdasági termékek jöhetnek szóba. A hazai biogáz potenciál elméleti teljesítménye elérheti a 750 MW-ot is, amelyből több mint kétmilliárd normálköbméter biometánt is elő lehetne állítani évente. A biogáz és a biometán felhasználása igen sokszínű lehetőséget rejt, így közlekedési célokra is alkalmas. Egyelőre főleg villamos- és hőenergiát állítanak elő biogázból a gázmotorok alkalmazásával, de a biogáz, annak biometánná alakítása után a földgázhálózatba is vezethető vagy a kedvező tulajdonságú üzemanyagként is felhasználható.
Öt éven belül közel 1000 MW erőmű szenes erőművi, míg tíz éven belül további 2300 MW egyéb, szénhidrogén alapú erőművi kapacitás fog kiesni a hazai energiaellátás rendszeréből. Mindezek mellett a kormány 2020-ig 14,65 %-os megújuló energiaforrásokon alapuló átalakulást tűzött ki célul, amelyben döntő szerepe lesz a biomassza energiának. Mindezen célokkal összefüggésben az Energiacentrum most komplex megoldást kínál. Munkahelyteremtés, teljes körű finanszírozás, biztonságos hazai technológia magasabb hatásfokkal, kiszámítható hozam, folyamatos energiaellátás, összhangban a hazai és nemzetközi törekvésekkel. Mindezt együtt jelenti az Energiacentrum biogáz programja. |
A húsiparban keletkező állati eredetű melléktermékeket az iparág nehezen tudja értékesíteni és ha hulladékká válik, akkor a veszélyes anyag ártalmatlanítása nagyon drága. Megint más a helyzet, ha nem hulladékként tekintenek az állati eredetű magas zsírtartalmú melléktermékre, hanem felismerik annak hasznosíthatóságát más területen. Így történt az ATEV Fehérje-feldolgozó Zrt-nél is, ahol évente 2600 tonna állati eredetű zsír melléktermék keletkezik, de felismerve annak magas fűtőértékét és energetikai hasznosíthatóságát, olyan kazánra cserélték a régit, amely a földgáz mellett az állati zsír tüzelésére is alkalmas. A cég másik két telephelyén korábban az eredetileg fűtőolaj tüzelő berendezését cserélte hasonló biomassza-tüzelő berendezésre.
|
|