Elektromos járművek
Benzint nem fogyaszt, mégis elvisz a munkábaBenzint nem fogyaszt, mégis elvisz a munkába

Tetemes tételt tud jelenteni a rendszeres tankolás, de még egy alapvetően jó autó karbantartása is. Az olcsó közlekedésnek továbbá azért sem tud megfelelni, mert egészen egyszerűen nem hatékony eszköz: rendszerint egyedül ülünk benne, közben pedig egy méretes és súlyos vasdobozt cipelünk magunkkal, ami igen sok helyet foglal el az úton. (autonavigator.hu)


  • Piacon Kína első teljesen saját fejlesztésű, tömeggyártásra kész elektromos autója

    Piacra került Kína első, teljesen saját fejlesztésű, tömeggyártásra szánt elektromos autója, a Roewe E50, melyet a sanghaji SAIC fejlesztett ki - számolt be a kínai sajtó az eseményről. A miniautó a SAIC sanghaji autóipari vállalat hároméves fejlesztésének eredménye, és kategóriájában az első kínai autó a piacon. A Roewe E50 maximális sebessége óránként 120 kilométer, egy töltéssel 190 kilométer megtételére képes. (galamus.hu)


  • Münchenben járt a debreceni "Gerundium"

    A Debreceni Egyetem Gerundium versenyautója a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) meghívására részt vett 2012. október 23-25. között Münchenben az eCarTec kiállításon, amelyen 40 m2-es kollektív magyar standon mutatták be a magyarországi elektromos autó- és alkatrészfejlesztés legújabb eredményeit. A rendezvényen debütált a szakmai közönség előtt a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Villamosmérnöki és Mechatronikai Tanszéken kifejlesztett, szabadalmaztatási eljárás alatt lévő, Gerundium névre keresztelt versenyautó. (origo.hu) + (VIDEÓ!)


  • Világújdonság: ilyen töltőállomásokat telepítenek a Nyugat-DunántúlonVilágújdonság: ilyen töltőállomásokat telepítenek a Nyugat-DunántúlonA Nyugat-Dunántúlon 30-40 kilométerenként terveznek alternatív töltőállomásokat. Bár Magyarországon még gyerekcipőben jár az elektromos járművek használata, egyre több a hibridautó, elektromos bicikli és moped, ezért határozta el a Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség, hogy töltőállomások telepítésével meghonosítja a régióban az e-közlekedést – hangzott a el a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában. Egy gyorstöltő akár 20 perc alatt felölt egy elektromos mopedet, az üzemagyag ára pedig harmada, negyede a fosszilis anyagokénak, ráadásul a technológia környezetbarát. (hirado.hu)
  • Bejött az öt eurós elektromos autóBejött az öt eurós elektromos autóAz első év tapasztalatai alapján sikeres a 2011 decemberében indított párizsi elektromosautó-kölcsönző rendszer, az Autolib. A teljes, 3000 járműből és 1000 töltőpontból álló rendszer a számítások szerint 22 500 autó kibocsátásait váltja majd ki. A 2007 óta üzemelő Velib kerékpárkölcsönző rendszer sikere nyomán és annak mintájára indították el múlt év végén Párizsban az Autolib rendszerét. (hvg.hu)
  • Elektromos Maxity - Túl az első 100.000 kilométerenElektromos Maxity - Túl az első 100.000 kilométerenAmióta 2010-ben átadták az első 100 százalékig elektromos Maxity teherautót az italszállító Tafanel vállalatnak, azóta a Renault Trucks már több mint húsz ilyen autót helyezett forgalomba. A 4,5 tonnás elektromos teherautó már több mint 100.000 kilométert futott, és még nagyon hosszú ideig az utakon lesz. Megbízhatósága, valamint a sofőrök és az ügyfelek körében kivívott népszerűsége megerősíti a Renault Trucks-ot abban, hogy a helyes úton jár az elektromos technika fejlesztésével. (autosvilag.com)
  • A gumiipar is rákapott az elektromos autókraA gumiipar is rákapott az elektromos autókraA Continental piacra dobja az első kifejezetten az elektromos meghajtású személygépkocsik számára téli gumiját. Az új Conti.eContact Winter egy hagyományos téli abroncshoz képest 30 százalékkal alacsonyabb gördülési ellenállással rendelkezik, de más jellemzőiben (fékhatása nedves felületen illetve az vízen felúszás elleni védelemben ugyan olyan jó teljesít, mint a normál társai. (hvg.hu)
NRGENS