Energiacentrum hírportál: itt gyorsan és egyszerűen megtalálja a legaktuálisabb információkat, újdonságokat és egyéb érdekességeket. Hasznos információkkal szolgálunk olyan energiafelhasználási lehetőségekről, mint a napelem, napkollektor, szélgenerátor és az alternatív energia. Reméljük, hasznára leszünk Önnek.



Home / ENERGIAPOLITIKA
Kautéla Zrt.    Tel.: 06/30-596-1967    Email: info@energiacentrum.com

Irán már a háborúra készül
A nyugati országok hetek óta arról tárgyaltak, hogy majd júliusban olajembargót vezetnek be nemzetközi pénzügyi korlátozásokkal egyszerre a közel-keleti országban, amiért Irán nem hajlandó felhagyni az atomprogramjával, sőt felpörgeti azt. Irán ezt nem várta meg, már vasárnap leállította a nyersolaj eladását brit és francia cégeknek. Eközben újabb atomenergia-ügyi ellenőrök érkeztek Iránba, ahol légvédelmi gyakorlatokkal igyekeznek védeni a nukleáris létesítményeket. (index.hu)

India kezd „rossz fiú” lenni


India kezd „rossz fiú” lenni
India egy ideje „rosszul viselkedik”. Pedig milyen ígéretesen alakultak az amerikai-indiai kapcsolatok, amelyet az Egyesült Államok azzal jutalmazott, hogy fittyet hányva az atomsorompó-egyezménynek Indiát olyan technológiához juttatta, amely ellentétes a nemzetközi szerződésekkel. India egyébként – Iránnal ellentétben – nem tagja az atomsorompó-egyezménynek, azaz az ENSZ Nemzetközi Atomenergia Hivatalának tagjai a lábukat nem tehetik egyetlen indiai atomlétesítménybe sem. (barikad.hu)

Környezetvédelmi politikája buktatta meg a Maldív-szigetek elnökét?


Környezetvédelmi politikája buktatta meg a Maldív-szigetek elnökét?
Mohamed Nasheednek, a Maldív-szigetek elnökének lemondásának hátterében nem kis mértékben meghirdetett környezetvédelmi politikája, illetve annak kudarca áll. Az Indiai-óceáni szigetvilág államfője ugyan felhívta a világ figyelmét a híres turistaparadicsom egyre romlóbb állapotára olyan látványos akciókkal, mint a tenger alatti kormányüléssel, ahol a miniszterek búvárruhában tanácskoztak, a gyakorlatban azonban kevés eredményt tudott felmutatni. (Aiolus News)

Uniós forrásokra is szükség lehet az energetikai fejlesztések során


Uniós forrásokra is szükség lehet az energetikai fejlesztések során
Kovács Tamás Iván európai uniós és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár az európai energetikai infrastruktúra fejlesztéséhez és az energiahatékonyság javításához kapcsolódó kérdésekben ismertette a magyar álláspontot az Európai Unió Közlekedési, Távközlési és Energia Tanács energia formációjának ülésén tegnap Brüsszelben - számol be a fejlesztési tárca közleményében. (portfolio.hu)

Megújuló energia a távhő jövője


Megújuló energia a távhő jövője
A felmérések egyértelműen tanúsítják, hogy a lakosság nem ellensége a távhőnek, de megfizetető áron kíván részesülni az energiaellátásban. A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége (MaTáSzSz) törekvése többek között az, hogy a változó ösztönzési rendszer ismerje el a távhőellátással kapcsolt villamosenergia-termelés környezetvédelmi és egyéb előnyeit. A megújuló energiával előállított távhő támogatásával lendületbe lehetne hozni a felhasználói oldal fejlődését is. A MaTáSzSz egyik legfontosabb feladata, hogy a távhőszolgáltatás versenyképességét elősegítse. (portfolio.hu)

Korszerűbb európai energia-infrastruktúrára van szükség


Korszerűbb európai energia-infrastruktúrára van szükség
Február 14-én, kedden üléseznek az unió közlekedésért, hírközlésért, és energiaügyért felelős szakminiszterei Brüsszelben. A tanácskozáson terítékre kerül a transzeurópai energiainfrastruktúra kérdése és az Európa 2020 stratégia energiaügyi kulcsterületeinek vitája. A Tanács ülésén várhatóan megvitatják a transzeurópai energia-infrastruktúrára vonatkozó iránymutatásokról szóló rendelet tervezetét. A szabályozás lényege, hogy meghatározza az európai energia-infrastruktúra korszerűsítésének és átfogó bővítésének célkitűzéseit. (euvonal.hu)

Döntött az EU bírósága a Budapesti Erőmű ügyéről


Döntött az EU bírósága a Budapesti Erőmű ügyéről
Megerősítette az Európai Unió Bírósága hétfőn kimondott ítéletében, hogy a Budapesti Erőmű Zrt. és az állami Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) között létrejött, hosszú távú villamosenergia-vásárlási megállapodás jogellenes állami támogatást tartalmaz. Jóllehet a megállapodást Magyarország csatlakozása előtt kötötték, a csatlakozástól kezdve azt az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályok alapján kell vizsgálni - tette hozzá az uniós jogi testület luxembourgi székhelyén kimondott ítéletéhez. (hvg.hu)

Irán: szankciók és megújuló energiák között


Irán: szankciók és megújuló energiák között
Irán kész a „zöld forradalomra” – ezúttal a zöld nem az iszlám színét, hanem a megújuló energiát illeti, legalábbis Rosztam Kaszemi energiaügyi miniszter szerint, aki az atomenergia mellett az ország vízi- és szélenergia-termelésének fejlesztésében látja a jövőt. Irán jelenleg 8,5 GW vízi- és mindössze 92 MW szél potenciálra számíthat, holott ez utóbbit legalább 6500 MW-ra becsülik. Kaszemi egy sajtókonferencián úgy vélekedett, hogy az ország célja egyfelől az olajfogyasztás fokozatos csökkentése, másfelől pedig a megújuló energiák felhasználásának erősítése. (Aiolus News)

Ausztria akadályozta meg az elsötétítést Németországban


Ausztria akadályozta meg az elsötétítést Németországban
Németországban a hatóságok immár második alkalommal voltak kénytelenek a vésztartalékokhoz nyúlni annak érdekében, hogy biztosítsák az áramellátást. Németország nem csak a szokatlan hideg tél miatt küzd ellátási gondokkal, hanem azért is, mert tavaly több atomerőművet leállítottak a nukleáris energia fokozatos kivezetése jegyében. (vg.hu)

Leállítják a bolgár áramexportot a hideg miatt


Leállítják a bolgár áramexportot a hideg miatt
Bulgária leállítja az áremexportot pénteken hajnaltól, mert a nagy hideg miatt megnőtt belföldi áramfelhasználás következtében áramhiány lépett fel. A bolgár energiaügyi minisztérium közleménye szerint mintegy 400 megawattóra energia hiányzik a hazai energiarendszerből. Bulgária Görögországba, Romániába, Törökországba, Szerbiába és Macedóniába exportál áramot. (hvg.hu)

A Mol küldött gáz-segélyt Horvátországba


A Mol küldött gáz-segélyt Horvátországba
A nagy hideg miatt csökkent az INA észak-adriai gáztermelése, magyarországi tárolóból, magyar vezetéken ment a „gázsegély”. A horvát olaj- és gázipari vállalat, az INA közölte, hogy a szokatlanul hideg időjárás miatt csökkentette gáztermelését az észak-adriai térségben, s egyben korlátozta a nagyfelhasználók gázellátását a kiemelt lakossági és közösségi felhasználók zavartalan kiszolgálása érdekében. (vg.hu)

Nagyon fáj az idei első gázszámla


Nagyon fáj az idei első gázszámla
Csongrád megye - Sokan kaptak az szívükhöz, amikor áttanulmányozták idei első gázszámlájukat. Hiába tudtunk a 4,2 százalékos energiaár-emelésről, más hallani róla, és más szembesülni a fizetendő összeggel. 2012. január elsejével 4,2 százalékkal drágult a távhő, a földgáz és a villamos energia. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint az áremelkedést az indokolt költségek növekedése okozta, valamint az áfakulcs felemelése 25-ről 27 százalékra. (delmagyar.hu)



NRGENS

Nrg eco store

Zöld Bank

tudatbázis