Energiatárolás2017 december 07

Lehet, hogy túltolta a Tesla: világszerte felütötte a fejét az akkumulátorhiány

Lehet, hogy túltolta a Tesla: világszerte felütötte a fejét az akkumulátorhiány

A japán elektronikai cégek már panaszkodnak, egyöntetűen a Teslát teszik felelőssé azért, hogy nem jutnak akkumulátorhoz. Iparági források szerint a Gigafactoryban hiába van meg minden tartalék, a gyártást nem képes menedzselni a Tesla. (hvg.hu)

Az elmúlt időszakban komoly össztűz zúdult a Teslára, mert a korábbi ígéretekkel ellentétben jóval lassabb ütemben folyt a Model 3 gyártása a cégnél. A probléma nemrég megoldódni látszott, a Tesla azonban ismét a célkeresztbe került – ezúttal a Gigafactory miatt.

A japán etnews alapján az Engadget azt írja, a Gigafactory miatt globális hiány mutatkozik akkumulátorokból, elsősorban a hengeresekből. Az idézett iparági források szerint az elektronikai cégek már a bőrükön érzik a hiányt, amit szerintük a Tesla óriásgyára váltott ki: felhalmozta a gyártáshoz szükséges készleteket, de nem gyártotta le az akkumulátorokat.

A beszámolók szerint a Panasonic a tartalékai jó részét a Teslának adta, hogy beindulhasson a termelés, így most az olyan gyártók, mint a Samsung vagy az LG nem tudja beszerezni az akkumulátorokat. Emiatt nemcsak az IT-cégek, de az elektromos autók vagy az akkumulátorral működő háztartási gépek gyártói sem tudnak hozzájutni a szükséges anyagokhoz, és a jóslatok szerint 2018 első felében sem lesz más a helyzet.

Az etnews szerint az iparágon belül mindenki a Gigafactoryra, és annak észszerűtlen működésére mutogat. A gyár elhelyezkedése miatt (amit a Nevada sivatagban építettek fel) nehéz megközelíteni, így kevés ember tud ott dolgozni, ami pedig kihat a termelésre.

Teljes cikk >>

Forrás: hvg.hu

NRGENS