Fenntartható fejlődés2016 november 07

Megy a licitálás, az olajnak nincs esélye

Megy a licitálás, az olajnak nincs esélye

Jelenleg a kitermelt olaj 55 százalékát használja fel a közlekedési szektor, és bár az elektromos autók piaca nagyon kicsi, globálisan még százalékos arányban is alig mérhető, erőteljes tempóban növekszik. (zoldhullam.blog.hu)

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) júniusban közzétett adatai szerint több mint 1 millió elektromos autó jár az utakon, és 70 százalékkal többet adnak el, mint 2014-ben.

Közben az akkumulátorok is tempósan fejlődnek, többet bírnak és hatékonyabbak is. Nagyjából most ott tartunk, hogy 98 százalékban képesek kiszolgálni az autósok igényeit egy egész napra. Az még messze nem megoldott, hogy az elektromos áramot kizárólag megújuló energiákból biztosítsák, úgyhogy klímavédelmi szempontból egyelőre nem kerek a történet.

Az élharcos országok közé két európai is bekerült, Norvégia és Hollandia fejlődnek a leggyorsabban Kína és az Egyesült Államok mellett.

De hogy mikor jön el a fordulat? A Bloomberg a BP vezető közgazdászát idézte, aki szerint még 20 évig nem lesz érdemi változás. Közben számos elemző 2035-öt tartja fontosnak, ők úgy számoltak, hogy addigra 140 millió elektromos autó lesz az utakon, ami egyébként még mindig csak 8 százaléka a teljes autóparknak. Az olajipar szempontjából ez napi 2 százalékkal kevesebb fogyasztást jelent. A Bloomberg saját számítása szerint 2040-re az autópark 35 százaléka lesz elektromos autó.

És mit jelent mindez a klímaváltozás szempontjából? Egyrészt azt, hogy alapjaiban kell megváltoztatni a közlekedési szokásainkat, és például lényegesen kevesebbet autózni. Európában a káros anyagok kibocsátásának negyedéért felel a közlekedési szektor, és míg minden más területen folyamatosan javulnak a számok, a közlekedésben egyhelyben toporgunk, miközben az EU 2030-ra legalább 40 százalékos kibocsátás-csökkentést vállalt.

Az átmenet eltarthat évtizedekig, és nem úgy néz ki, mintha ki akarnánk szállni az autóból. Ott van viszont a bioetanol az átmenet évtizedeire. A tagállami szabályozások eltérnek, Magyarországon jelenleg 5 százalék etanolt kevernek a benzinbe, ami klímavédelmi szempontból azért fontos, mert az etanolnak 65 százalékkal kevesebb a kibocsátása, mint a fosszilis üzemanyagoknak. A benzinbe a bekeverés arányát még jelentősen lehet növelni, és további kibocsátás-csökkentést elérni anélkül, hogy az autón bármit kéne változtatni. És mire az elektromos autók valóban átveszik a hatalmat az utakon, addigra a bioetanol gyártására épült biofinomítók technológiája olyan fejlett lesz, hogy ezek a létesítmények képesek lesznek teljesen kiváltani a ma még olajra épülő iparágak gyakorlatilag mindegyikét.

Az első körben tehát kevesebb lesz a kibocsátás és tisztább a levegő, utána pedig jöhetnek majd a bioműanyagok, a biomasszára épülő energia és hő, biovegyszerek, de a már ma is létező biotakarmányok mellé az ugyancsak természetes alapú táplálékkiegészítők, és ki tudja, addig még mi mindennel lepnek meg minket a kutatók.

Teljes cikk >>

Forrás: zoldhullam.blog.hu

NRGENS