Fosszilis energia
Kőolajat találtak MargittánKőolajat találtak Margittán

Az elmúlt hetekben több olvasónk is jelezte, hogy nagy erőkkel dolgoznak Margittán, a Berettyó mentén, igen kiterjedt területen. Kimentünk a helyszínre, hogy megtudjuk, mi történik. Mint az építkezés bejáratánál kihelyezett tábla feliratából kiderült, olajfúró tornyokat építenek oda, a munkálat kivitelezője a buzăui székhelyű ROMOIL 2003 vállalat, a befektető pedig a Petrom Rt. A biztonsági őr a telepen tartózkodó építésvezetőhöz irányított, aki sem a nevét, sem pedig az építkezéssel kapcsolatos információkat nem volt hajlandó elárulni. Fotózásról pedig hallani sem akart, így csak távolról készítettünk néhány felvételt. Annyit közölt, hogy forduljunk a Petrom berettyószéplaki kirendeltségéhez, hiszen ők az illetékesek, és hogy semmi keresnivalónk nincs ott. (erdely.ma)


  • Gázháború: újabb konfliktus fenyeget Izrael és a Hezbollah között

    Újabb konfliktus fenyeget a Közel-Keleten: Izrael hatalmas földgázmezőkre bukkant, a tengeri energiaforrások kiaknázásában azonban Libanon szintén bejelentette igényét. Bejrút meg is rajzolta a határait, azok viszont Izrael szerint ellentmondanak a korábban elfogadott vonalaknak. A kiaknázásra váró területek egy része Libanon által vitatott területen húzódik meg. Mivel a két ország között hivatalosan jelenleg is hadiállapot áll fenn (nincsen békeszerződés közöttük), a határvitákkal kapcsolatos közvetítésre mindkét állam az ENSZ-t kérte fel. Izrael néhány napon belül megküldi a demarkációs vonalakra tett javaslatát a nemzetközi közösség részére. Annyit azonban már tudni, hogy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint a Libanon által meghúzott vonalak ellentmondanak a 2007-ben Izrael és Ciprus, illetve a Libanon és Ciprus által elfogadott vonalaknak. (atv.hu)


  • Gázzal spórol az Opel

    Spórolni így is lehet, ha a névleges fogyasztáson nem is, de a tankolás költségén és a szén-dioxid-kibocsátáson mindenképp. A kis négyhengeres gázüzemben 83 lóerős, 6,8 literes vegyes fogyasztást produkál 100 kilométeren, és eközben 110 gramm szén-dioxidot ereszt a levegőbe kilométerenként. Ez ugyan több, mint a dízelek 100 alatti értéke, de a benzin-üzemhez képest mindenképp előrelépés, hisz ugyanez az autó 95-össel tankolva 5,5 litert eszik, viszont 129 g/km a szén-dioxid-kibocsátása. Benzinnel használva egyébként valamivel erősebb is a motor, 85 lóerőt ad le. (totalcar.hu)


  • Új olajmezőket kutat a Mol SomogybanÚj olajmezőket kutat a Mol SomogybanPotony határában tavaly fejezték be annak a kútnak a fúrását, amelyben a tesztelésekkor a beáramlott víz mellett éghető gáz is megjelent. A Kapospont információi szerint a Mol a tervek szerint most Vízvár közelében alakít ki új gázkutat. Tarany határában pedig már geológusok kutatnak egy új olajmezőt. Babócsán már évek óta múködik egy gáztelep. Csaknem 60 éve leltek itt jelentős földgázmezőre. A lakosság ettől kezdve földgázzal fűt - de innen kapja a gázt Barcs és Nagyatád is. (kapos.hu)
  • Tüdőrák és berobbanó csapvíz - ezért kockázatos a palagázTüdőrák és berobbanó csapvíz - ezért kockázatos a palagázFokozatosan önellátóvá válik az Egyesült Államok földgázból, miután az utóbbi évtizedben egyre több helyszínen facsarják ki vegyszerezéssel a porózus kőzetekből is a földgázt. A kitermelésnek viszont az az ára, hogy elszennyeződhetnek a vízkészletek. Már filmfelvétel is készült arról, hogyan lobban be a vízcsapból kiáramló metán egy amerikai palagáz-kitermelés közelében. Palagázt Magyarországon is találtak, de nem éri meg a felszínre hozni. (origo.hu)
  • Izrael és Libanon sem tudja, hol a határIzrael és Libanon sem tudja, hol a határJóváhagyta az izraeli kormány a zsidó állam és Libanon tengeri határának kijelölésére kidolgozott javaslatot, amivel várhatóan újabb konfliktus alakul ki a két szomszédos ország között a tengeri talapzatban felfedezett hatalmas földgáz- és kőolajmezők birtoklása körül. Az egymással ellenséges viszonyban lévő két ország a földközi-tengeri határvonalát szeretné kijelölni. Izrael az elmúlt két évben két gázlelőhelyet is felfedezett a tengeri talapzatban, amely becslések szerint 24 billió köbméter földgázt rejthet. (ma.hu)
  • Ütemesen halad a svájciak szegedi gázerőmű-projektjeÜtemesen halad a svájciak szegedi gázerőmű-projektjeNéhány héten belül elkészül a teljes környezeti hatástanulmánya annak a 920 megawatt kapacitású kombinált ciklusú gázturbinás erőműnek, melynek megépítését 600 millió eurós beruházással a svájci Advanced Power AG tervezi Szegeden - számol be az MTI. Szőcs Mihály projektfejlesztő csütörtökön, a csongrádi megyeszékhelyen, az önkormányzat környezetvédelmi bizottságának tartott bemutatón elmondta: a beruházás kivitelezési szakasza 2013-ban kezdődhet el, a legalább huszonöt éves működési időre tervezett erőmű, pedig 2015-től üzemelhet. (portfolio.hu)
NRGENS