Más energiák
Sikerrel tesztelték az elektromágneses meghajtást Sikerrel tesztelték az elektromágneses meghajtást

Éppen két évvel ezelőtt számoltunk be az úgynevezett térhajtóművel, vagyis az elektromágneses meghajtással kapcsolatos korai kutatások akkori állapotáról, amelyek a warp-buborékban felgyorsuló, külön üzemanyagot ehhez nem igénylő űrhajók kifejlesztésére irányultak. (sg.hu)


  • A kiapadhatatlan energiaforrás: a nukleáris fúzió

    A dél-franciaországi Cadarache-ban épül a Nemzetközi Termonukleáris Kísérleti Reaktor, az ITER. Összesen 34 ország vesz részt a gigászi projektben, amelynek az a célja, hogy megépítsék a világ legnagyobb kísérleti atomreaktorát, amely a csillagokhoz hasonló módon, fuzionálással termelne energiát. (euronews.com)+(VIDEÓ!)


  • Újraindították a nagy hadronütköztetőt

    A mintegy két évig tartó leállás után vasárnap újraindították az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetőjét (LHC), amelynek jelentősen megnövelt teljesítményétől a Genfben működő intézet munkatársai azt várják, hogy új távlatokat nyit a fizikában. (hirek.prim.hu)


  • Az összeomlást hordozhatja magában a sötét energia Az összeomlást hordozhatja magában a sötét energia Egy kvantummező felelhet a világegyetem egyre gyorsuló tágulásáért, ami idővel elindíthatja a véget jelentő katasztrofális összeomlást is. Csillagászok 1998-ban fedezték fel az univerzum elmúlt évmilliárdok során végbement egyre nagyobb ütemű felfúvódását. (sg.hu)
  • Szuperdurva ütközéseket tud majd a feltuningolt LHC Szuperdurva ütközéseket tud majd a feltuningolt LHC Két évig tartó leállás és tuning után kész az újraindításra a CERN nagy hadronütköztetője (LHC). Az új irányítómágnesekkel felszerelt részecskegyorsítóban sokkal nagyobb energiájú ütközéseket lehet létrehozni. (vs.hu)
  • Vécékkel világítanák ki a menekülttáborokatVécékkel világítanák ki a menekülttáborokatVizeletből termel energiát egy brit diákok által tesztelt illemhely, amelyet hamarosan menekülttáborok kivilágítására alkalmazhatnak. (origo.hu)
  • Energiatermelés zászlókkalEnergiatermelés zászlókkalÉrdekes elgondolással állt elő egy francia kutatócsoport, amelynek tagjai a szél energiáját egy piezoelektromos anyag révén alakítanák át elektromos energiává. (ipon.hu)
NRGENS