Napelemek
A napenergia győzhet pár éven belülA napenergia győzhet pár éven belül

2018 elejére a napenergia gazdaságilag is jó befektetés lehet a nagyvárosok áramellátásához. 2040-re az elektromosság felét ott termelik majd, ahol felhasználják. A centralizált, széntüzelésű erőműveknek vége – írja a Guardian. Múlt héten, most először az ausztrál tagállam Queensland elektromos áramának nagykereskedelmi ára negatívba ment át – a nap közepén. (index.hu)


  • A foci vébé is napelemekről (is) szól

    Az egyik új brazil stadion, a Estádio Nacional Mané Garrincha tetejére 2,5MW napelemes rendszert telepítettek. Egy angol cég kiszámolta, hogy ez az egy stadion több napelemes áramot termel, mint a résztvevő országok közül 11 összesen. Nyilván Németország nem volt ezen 11 állam között. (tumblr.com)


  • Napelemgyártót vesz Elon Musk

    Az energiaipar nem tudja követni az Elon Musk által diktált tempót, úgyhogy a SpaceX-et és a Teslát birtokló milliárdos inkább saját kezébe veszi az irányítást: a napelemekkel SolarCity vezérigazgatójaként bejelentette, hogy a cég felvásárol egy napelemgyártót, a Silevót és gyárakat épít: a legnagyobbat New York-államban, két éven belül. (index.hu)


  • Tarol a napenergia a világbanTarol a napenergia a világbanAz Európai Fotovoltaikus Iparági Egyesület (EPIA) adatai szerint tavaly még az előzetes adatoknál is nagyobb ütemben nőtt a globális napenergia-piac, az újonnan telepített kapacitások tekintetében a PV volt a második legnépszerűbb energiatípus. (portfolio.hu)
  • Brutális fordulat jöhet az áramárakbanBrutális fordulat jöhet az áramárakbanEgyelőre még korai kijelenteni, hogy a napenergia kiüti a jelenlegi áramtermelési módokat, és egyszerűen átveszi a helyüket. A városi környezetben élő fogyasztók, akik például nem tudnak saját napelemeket használni, jó ideig kiszolgáltatottak maradnak a hagyományos közüzemi áramszolgáltatóknak. (napi.hu)
  • Az USA is háborút indít az olcsó kínai napelemek ellenAz USA is háborút indít az olcsó kínai napelemek ellenFolytatódik a harc a dömpingáras kínai napelemek ellen. Azt követően, hogy az Európai Unió minimálárat határozott meg a modulértékesítéseket illetően, az Egyesült Államok is büntetővám bevezetésében gondolkodik. A főbb kínai panelgyártók részvényeinek árfolyama a büntetővám hírére több százalékkal zuhan. (portfolio.hu)
  • Így jön az ingyen áram a zöldségeskertbőlÍgy jön az ingyen áram a zöldségeskertbőlEgyszerre gyűjtheti be a zöldséget földjeiről, illetve az áramot az azok egy része felett kiépített napelemrendszerekből a japán farmerek egy része. A tokiói kormány nagy reményeket fűz a mezőgazdasági ingatlanok hasonló hasznosításához is. (napi.hu)
NRGENS