Napelemek
Indiában a növekvő energiaigények kielégítésére a napelem lehet a megoldásIndiában a növekvő energiaigények kielégítésére a napelem lehet a megoldás

A napenergián alapuló energiatermelés Indiában drágának számít, mégis fokozni kívánják a napelemek használatát. A következő tíz évben húszezer megawatt kapacitásnövelést irányoztak elő, aminek az egész világ örülhet. A jelentős energiafelhasználás Indiában környezetbarát megoldásokat kíván, ennek érdekében most kormányszinten is határozott döntések születnek.


  • A napelemgyártás éllovasává szeretne válni a Sanyo

    Úgy tűnik a Sanyo elszántan törekszik arra, hogy a napelemgyártás élvonalába tartozzon. Ezt a szándékát az is mutatja, hogy irdatlan mértékű kapacitásnövelést serkentő befektetéseket eszközölnek a cégnél. Jelenleg világviszonylatban még a legnagyobb tíz gyártó után következik a cég, de a törekvés az, hogy a legnagyobb három napelemgyártó közé kerüljenek.


  • Vigyázni kell a napelemre, mivel már közkedvelt termék, akár el is lophatják

    A közterületen a buszmegállók megvilágítását ellátó napelem megtetszett egy ópusztaszeri nyitott szemmel járó embernek, nem is tétovázott sokáig, leszerelte és a tanyáján használta fel a napelemet. Sokáig nem örülhetett szerzeményének, mivel rövidesen lekapcsolták a tolvajt. Az eset érdekessége, hogy egy új célpont, a napelem is értékes zsákmány lehet ezentúl, mert közismertté vált a haszossága.


  • Napelem meghajtású robotrepülőgépek felderítés és kommunikáció céljábólNapelem meghajtású robotrepülőgépek felderítés és kommunikáció céljábólÖt évig is levegőben maradhatnak az új fejlesztésű robotrepülők, melyhez az energiát a géptestre és a szárnyakra szerelt napelem modulok biztosítják. A megvalósításra pályázatot írtak ki, aki pedig teljesíteni tudja az elvárt igényeket, annak 155 millió USD üti markát. Ehhez viszont az szükséges, hogy a napelemes repülőgép 90 napig egyfolytában a levegőben maradjon.
  • Új és olcsó napkövető berendezés és egyben napelem tartó az Energiacentrum.com-tólÚj és olcsó napkövető berendezés és egyben napelem tartó az Energiacentrum.com-tólÚj eszközzel bővült az energiacentrum.com termékválasztéka. A napkövető berendezés alkalmas a napjárás automatikus követésére, így a rá szerelt napelemek nagyobb termelést biztosítanak. A praktikus eszköz egyben napelem tartóként is funkcionál, így a két funkció egyben gazdaságossá teszi az eszközt. Több változat is létezik, egy illetve két tengelyes változaban is létezik a napkövető. Ez a termék megvásárolható webáruházunkban.
  • Tesztrepülés előtt a svájci kalandor napelemes repülőgépeTesztrepülés előtt a svájci kalandor napelemes repülőgépePiccard újból nekivág a Föld körberepülésének, de most nem hőlégballonnal, hanem egy napelemmel borított repülőgéppel próbálkozik. Az ultrakönnyű repülőgép felszállásához tiszta, napsütéses idő szükséges, de ha egyszer már felszállt, talán meg sem áll addig, míg körberepüli a bolygót.
  • A napelemgyártás központja lehet MagyarországA napelemgyártás központja lehet MagyarországA japán vállalatok komolyan fontolgatják, hogy további bővítésekkel, befektetésekkel Magyarországot a napelemgyártás központjává teszik. A hazai és uniós növekvő piaci kilátásai és a környezet és energiatudatos törekvések tetszenek a japánoknak. A dorogi Sanyo napelemgyár már így is folyamatosan gyártja a napelemeket, de egyenlőre leginkább külföldi piacokra szállít.
NRGENS