Napelemek2016 november 14

A tiszta energia - Épülhet a naperőmű park Fertődön

A tiszta energia - Épülhet a naperőmű park Fertődön

A tervek szerint jövő nyár elején már áramot is termelhet Fertődön a naperőműpark. Ha jók lesznek a tapasztalatok, jöhet a folytatás. (kisalfold.hu)

A Világörökség, valamint a Fertő-Hanság Nemzeti Park szellemiségének megfelelően igazán környezettudatos módját választották Fertődön a villamos energia előállításának. A kisvárosban jó ideje téma volt, hogy mire is hasznosíthatnának egy több hektárnyi lápos-mocsaras területet.

Évek óta zajlottak a tárgyalások arról, hogy itt egy naperőműparkot lehetne létesíteni. Érdeklődők voltak, ám a állami és uniós támogatás hiányában letettek a megvalósításról. A Fertőd Napenergia-termelő Kft. tulajdonosa, Johann Oskar Gangl azonban úgy döntött, hogy saját erőből végig viszi a beruházást.

A tervek pedig hamarosan valósággá válhatnak: amennyiben minden jól megy, akkor jövő év nyár elején már áramot szolgáltathatnak az első ütemben 0,5 Megawatt összteljesítményű naperőművek. A terep rendezése már el is kezdődött. A park területét pedig egy hosszú távra szóló szerződés keretében a fertődi önkormányzattól bérli a cég.

Portálunk információi szerint a napenergia kormányzati megítélése kedvezőbb, mint a szélé, így a beruházó is nagyobb biztonsággal vágott bele a kivitelezésnek. Információink szerint egy ilyen, fél megawattos park megépítése is több százmillió forintba kerül.

– Az összes engedéllyel rendelkezünk, a megtermelt áramot huszonöt éven át átveszi a MAVIR – mondta el a Kisalföldnek Szabó-Endrédy Eszter, a Fertőd Napenergia-termelő Kft. ügyvezető igazgatója. – Ez biztonságot jelent számunkra. Amennyiben kedvezőek lesznek a tapasztalatok, akkor további három ütemben egyenként 0,5-0,5 megawattos parkok épülhetnek meg.

A napelemeket tartó szerzet a déli tájolású lesz majd. Egy-egy park mintegy 2000 elemből áll össze. S a számítások szerint 150 család éves átlagfogyasztását fedezik.

Teljes cikk >>

Forrás: kisalfold.hu

NRGENS