Napelemek2013 március 12

Napenergia nyolc atomerőmű helyett

Napenergia nyolc atomerőmű helyett

Becslések szerint a napenergiát hasznosító új kapacitások a világon az idén nagyságrendre nyolc átlagos nagyságú atomerőmű teljesítményének felelnek majd meg. Ezt több szakértő véleményének átlaga, akik szerint a nap hőjét hasznosító új áramtermelő kapacitások idei növekedése 14 százalék is lehet, bőven meghaladva a tavalyi 4,4 százalékos növekedést. (tisztajovo.hu)

Mindez elsősorban a kínaiaknak köszönhető majd, hiszen kapacitásaik megkétszerezését vették tervbe, és a fejlődést könnyítheti, hogy a nappanelek ára süllyed, tavaly mintegy 20 százalékkal. A kapacitásnövelés terén jelentős fejlődés várható még az USA-ban és japánban is. Az idei képlet tehát nagyjából a tavalyi szerint alakul.

A szolárkapacitások iránti kereslet általában élénk marad, bár Európában a piac némi csökkenésére kell számítani – idézi a renewableenergyworld.com a Bloomberg üzleti információs szolgálat által megkérdezett szakértőket. A létesítmények létrehozásának növekvő ütemét a berendezések rekord alacsony ára támogatja, amely helyzet a berendezésgyártóknak kedvezőtlen, viszont az építőknek, illetve a felhasználóknak kedvez.

Kapcsolódó cikkek:

- Drágulnak a napelemek
- Leállt a kínai napelem beszállítás Európába
- Mégsem kell építési engedély a napelemek telepítéséhez

Teljes cikk >>

Forrás: tisztajovo.hu/Aiolus News


NRGENS