Napelemek2017 június 28

Napelemerőmű-robbanás

Napelemerőmű-robbanás

Az év végén rekordszámú, mintegy 2500 napelemtelep-létesítési kérelem érkezett a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz (MEKH) – tette közzé a hatóság. (nepszava.hu)

Ebből már csak mintegy 200 feldolgozása tart, a többi megkapta az engedélyt. Amennyiben mind megvalósul, úgy 2018 végéig a hazai napelemerőművek beépített kapacitása 2100 megawattra (MW) nő. „Csak viszonyításként: ez összességében meghaladja a Paksi Atomerőmű teljesítményét” – hívja fel a figyelmet a MEKH. A napelemes erőművek összkapacitása 2015-ben még csak 837 MW-ra rúgott. Termelésük az előző évhez viszonyítva akkor több mint felével ugrott. Mindebbe nem értendők bele a lakóházak tetejére telepített háztartási táblák, amelyek összességében adataink szerint közel 200 MW-ot képviselnek.

Szakértők szerint a napelemek és az atomerőmű ilyetén összevetése azért kicsit megtévesztő. Míg ugyanis a nukleáris blokk lényegében éjjel-nappal egyforma teljesítményen üzemel (ez esetében éppenséggel gond, hisz éjjel nem kell annyi áram), addig a napelem csak akkor termel, ha süt a nap. A MEKH adatai szerint egy-egy ilyen napelemes kiserőmű mérete 0,5 MW, ami évi 1050-1200 üzemórával számolva körülbelül 250 háztartás éves áramfogyasztását fedezni. A napelemes erőművek ilyen léptékű elterjedése jelentős hálózati fejlesztéseket is szükségessé tesz - írják.

Szakértők emlékeztetnek: január 1-vel az eddigi felére, körülbelül 12 és fél évre csökkent az az idő, amíg az állam a napelemes befektető számára kiemelt – jelenleg kilowattóránként mintegy 32 forintos – árat garantál az általa megtermelt áramért. Ez nagyjából a megtérülés ideje. Az eddigiekkel szemben tehát mostantól nem látszik, mitől érné meg a napelemerőmű-beruházás. A mostani roham annak tudható be, hogy a december 31-ig beadott kérelmekre még a régi szabályok vonatkoznak. 2500 új napelemes erőmű becslések szerint több mint félezermilliárdos beruházás. A szabályváltozások nyomán ugyanakkor a létesítési kedv jelentős visszaesése várható.

Teljes cikk >>

Forrás: nepszava.hu

NRGENS