Napelemek2013 április 02

"Solar Impulse" parttól partig Amerikában

Az Egyesült Államok nyugati és keleti partja között hajt végre több bemutató repülést májusban a „Solar Impulse” napenergiával hajtott repülőgép e megújuló energia terjedésének elősegítésére. Mint a Guardian című londoni lap közölte, a kezdeményezést a gép két tervező pilótája, a svájci Bertrand Piccard és André Borschbergé jelentette be. Ők felváltva vezetik majd a „Solar Impulse”-ot. (Aiolus News)

A „Solar Impulse” az első olyan repülőgép, amely képes üzemanyag nélkül nappal és éjjel repülni, kizárólag napenergiával táplálva. Maximális sebessége 80 km/óra, csak egy pilóta vezetheti, akinek oxigénmaszkot kell viselnie, mert a gépen, hogy takarékoskodjanak súlyával, nincsen nyomáskiegyenlítő rendszer.

A gép már beírta magát a repülés történetébe 2010 júliusában, amikor 24 órát repült leszállás nélkül kizárólag napelemeinek köszönhetően. Tavaly ugyancsak nonstop repült Madridtól Marokkóig a Gibraltári-szoroson át. A második, még nem kész prototípus nagyobb méretű és világ körüli utat terveznek vele 2015-re.

A „Solar Impulse” megépítéséhez hét évre és egy 70 fős stáb közreműködésére volt szükség. A szénrostokból készült szuperkönnyű gép szárnyainak fesztávolsága olyan, mint egy Airbus A340-é (63,4 méter), súlya pedig egy személyautóé (1600 kg).


Kapcsolódó cikkek:

- Drágulnak a napelemek
- Leállt a kínai napelem beszállítás Európába
- Warren Buffett még bízik a napenergiában

Teljes cikk >>

Forrás: energiacentrum.com/Aiolus News


NRGENS