Tulajdonságaiban nagyban hasonlít az uránra, de jóval több van belőle és nagyságrendekkel több energia nyerhető ki a tórium nevű radioaktív fémből. Energetikai felhasználás szempontjából tonnánként megfelel három és félmillió tonna szénnek vagy kétszáz tonna uránnak. A tóriummal üzemelő erőművek egyszerűbbek, kisebbek, csekély mértékű veszélyes hulladékot hagynak maguk után. Nagy lehetőség nyújthatna tehát, ha a döntéshozók felvennék a kesztyűt a tórium felhasználását ellenző és érdekeikkel ellentétes energetikai lobbyval. A már meglévő és urán üzemanyag alapú atomerőművek kifejlesztésére és megépítésére sokat áldozó franciák egy több mint tíz évvel korábbi, tóriumos kísérleti reaktor megépítését célzó kezdeményezést már megtorpedóztak. Indiában és az USA-ban viszont működnek már kísérleti reaktorok tórium üzemanyaggal, de egy üzemszerűen működő erőmű megépítésének költsége elérheti a hárommilliárd dollárt is.A kimerülő fosszilis energiahordozók lassan már nem, a megújuló energiaforrások pedig még nem elegendőek. A tóriummal működő erőmű üzemeltetése olcsó és környezetbarát energiát adhat, áthidalva egy rövidesen bekövetkező energiaszegény időszakot. 05.09.2010