Az
Aiolus News, amely nevét az ógörög mitológia szél-istenétől, Aiolosztól kapta, olyan nemzetközi hírportál, amelynek középpontjában a fenntartható fejlődés és a hozzá szorosan vagy lazábban kötődő témakörök állnak. Ennek megfelelően számolnak be hírei, cikkei, interjúi a megújuló energiákról, a környezetvédelemről, az alkalmazott tudomány újdonságairól, „alternatív” üzleti kísérletekről. De szó van bennük egészséges életmódról, spirituális kérdésekről, helyet kap az ezek által ihletett művészet - tehát minden, ami élhetővé, élhetőbbé teszi világunkat.
Az
Aiolus News életre hívói hiszik ugyanis, hogy van élhető jövője az emberiségnek, de ez azonban elsősorban rajta múlik. Hiszik ezt még akkor is, amikor szinte csak rossz és riasztó hírek érkeznek szinte óránként a világ minden tájáról a pénzügyi válságoktól az egyre súlyosbodó természeti katasztrófákig. Mindemellett egyre hangosabbak azok, akik a maja naptárban megjósolt 2012. december 21-i világvégét emlegetik, mintegy igazolni látják a „próféciát” az események egymásutániságától, miközben valóságos üzletágat alapítottak – akárcsak a 2000 előtti Nostradamus-lázzal – emberek százmillióinak kollektív félelmére.
Ez utóbbival is szembe kíván szállni az
Aiolus News. Kiutat keres a negativitások feloldhatatlan dugójában vergődő információs sztrádáról, és szakítani akar a „good news is no news” esztelen hagyományával. A világvége – a maga apokaliptikus értelmében – ezúttal is elmarad, ugyanakkor tudatosítani kell, hogy a mai világrend valóban a végéhez közeledik, de beköszönthet egy új, amelyben nem hadigépezetek, átláthatatlan összefonódású, gátlástalan megakonszernek, önkényes tőzsdei manipulációk irányítanak, hanem talán – az emberiség történetében először – a józan ész, a gondolkodó emberek összefogása.
Az internet több mint másfél évtizedes történetének legnagyobb vívmánya, hogy számos hasonlóan gondolkodó, világot jobbító szándékú ember talált egymásra a Föld különböző pontjain. Ezt a folyamatot kívánja erősíteni az
Aiolus News is, az
Energiacentrummal való szoros partneri kapcsolat kialakításával: a két portál alapelvei, célkitűzései azonosak, kölcsönösen szélesítik egymás tartalmi spektrumát és ezáltal egymás olvasótáborát is, amely idővel komoly erősítést jelenthet a környezettudatos, a fenntartható fejlődést szem előtt tartó, felelős polgárok táborának, itthon és a határokon túl egyaránt.
G. W. Caine, főszerkesztő