
Az MSZP nem támogatja a Paksi Atomerőmű bővítését – üzente lapunknak Mesterházy Attila szocialista pártelnök egy korábbi cikkünk kapcsán. Ez jelentős fordulat, az elmúlt húsz évben ugyanis a szocialisták a leghívebb támogatóknak számítottak.
Nem értem miért emlegetnek bővítést amikor csak minőségi cseréről van szó. A lebontandó 4 db, összesen 2 ezer megawattos blokk helyett építenek 2 db egyenként 1 ezer megawattos blokkot. Egyenlőre ezeknek készítik elő a helyet Pakson, semmi többnek.
Ezzel a cserével kapunk plusz 40 év időt arra, hogy az erőműveinket átépítsük gazdaságosabb, zöldebb üzemre. (Aiolus News)
Az állami erőmű több ezermilliárdos bővítésére alapot adó 2009-es „elvi” határozatot az akkor még kormányon lévő MSZP és ellenzéki Fidesz is megszavazta. A szociálliberális koalíció ingadozó tagja, az SZDSZ szintén beadta a derekát, továbbá az akkor független volt MDF-esek többsége is az igen gombot nyomta meg. A szocialistákat kikezdhetetlennek tartott régi kapcsolatok kötötték az atomiparhoz. A Fidesz korábban sokkal kevésbé számított az ügy lelkes pártolójának. Ám 2009-re Orbán módszeresen lecsendesítette a belső ellenzéket.

Ekkorra sajátos együttműködés alakult ki az MSZP és a Fidesz között, ami a szocialista Podolák György és a fideszes Fónagy János együttműködésében öltött testet. (Mára Podolák György kikerült a parlamentből, de továbbra is vezeti az MSZP energetikai tagozatát, míg Fónagy János államtitkárként a szakminisztérium vezetője Fellegi Tamás tárcavezető lemondása óta.) Azóta nagyot fordult a világ: Orbán Viktor egy csütörtöki tájékoztatóján már arról számolt be, hogy Magyarország a jelenlegi 40-ről 60 százalékra kívánja növelni a nukleáris energia részarányát az áramtermelésben. Teljes mellszélességgel kiáll a paksi bővítés mellett a Jobbik is, amelynek elnöke, Vona Gábor tegnapi paksi látogatása során újfent megerősítette, hogy pártja atomenergia-párti.
Teljes cikk >>
Forrás: Nol.hu/Aiolus News