
Japán északkeleti részén, Ibaraki prefektúrában az ottani Atomenergia Kutatóintézet megkezdte a szomszédos Fukusima tartomány lakosságának sugárzás-szűrését. Fukusima prefektúra vezetése azt tervezi, hogy a Fukusima Daiichi atomerőműben bekövetkezett szerencsétlenségek miatt a tartomány teljes lakosságát, mintegy 2 millió embert megvizsgálnak, és ilyen módon is értékelik a baleset következményeit. Először az atomerőmű körzetéből evakuált személyeket, illetve a reaktorok környékén ott maradt embereket vizsgálják. (vg.hu)
Hasonló ellenőrzéseket kezdett az állami Atomenergia Ügynökség Ibaraki tartomány egyik településén, Tokai Village-ben, ahol összesen 28 várandós nőt és kisgyermeket vizsgálnak meg. Ehhez az úgynevezett teljes testvizsgáló berendezést fogják felhasználni, hogy eldönthessék, hogy ételeket és italok fogyasztása nyomán. Felszívódtak-e a szervezetbe radioaktív anyagok.
A jövő hónapban 2800 Fukusima-i személyt vizsgálnak meg. Takumaro Momose az intézet képviselője elmondta: tudja, hogy az emberek félnek attól, hogy sugárszennyezést kaptak, ezért minden személy megkapja a teszt eredményeit, hogy segítsenek enyhíteni félelmeiket. A térségben elkezdik a rizstermés sugárfertőzöttségének ellenőrzését is.
Teljes cikk >>
Forrás: vg.hu