
2006 óta az optika területén kutatók komoly kísérleteket végeznek, hogy hatékony eszközöket találjanak a tárgyak láthatatlanná tételére. Ilyen eszközök már régóta foglalkoztatják az embereket.
Amerikai fizikusoknak most ugyan nem tárgyat, de időt sikerült eltüntetniük. Ez az eredmény, amelyet a brit Nature-ben ismertettek, egy nagyon rövid időt jelent, konkrétan 40 pikomásodpercet / egy pikomásodperc a másodperc egytrilliomodik része/, de gyakorlatilag lehetővé tenné, hogy például, egy betörő, eltüntesse azt a pillanatot, amikor kinyitja a páncélszekrényt, anélkül, hogy az ellenőrző videóban nyomot hagyna. (Aiolus News)
A new yorki Cornell egyetem kutatói azzal tüntették el ezt az időt, hogy bizonyos pillanatokban lassították, illetve gyorsították a fénysebességet. Egy hasonlat: a fénysebességet az úton haladó kocsik helyettesítik. Vasúti átjáróhoz érve egyes kocsik gyorsítanak, hogy még átjussanak a vonat előtt, mások lassítanak és megállnak. Miután a vonat elment, akik átjutottak, lassítanak, akik az átjáró előtt megálltak, azok gyorsítanak, majd a haladás üteme olyan egységessé válik, mint előtte, anélkül, hogy az átjáró hatásának bármiféle látható jele maradna.
A kísérlet még nagyon gyerekcipőben jár, mindössze egy fényjelre korlátozódik, amelyet egy optikai szálba küldtek, de bizonyítja az időbeli láthatatlanság megoldhatóságát és utat nyit ahhoz, hogy tárgyakat is láthatatlanná lehessen tenni bizonyos pillanatokban és láthatóvá másokban. Teljes sci-fi, és egyes kollégák már a történelem módosításáról beszélnek - nyilatkozta André de Lustrac, az Orsay egyetem elektronikai intézetének professzora. Ez utóbbi gondolattól már csak egy lépés a történelmi korszakok eltüntetésének és kitalálásának elmélete…
A kísérlet egy részét a DARPA, az amerikai védelmi minisztérium kutató ügynöksége finanszírozta.
Teljes cikk >>
Forrás: Aiolus News
23.01.2012