A bioüzemanyagok használatának előnyeiről és hátrányairól az utóbbi időkben sokat vitatkoztak szakmai körökben is, de főleg a bioetanol és a biodízel kapcsán. Viszonylag kevés szó esett azonban a biogázból előállítható biometán üzemanyagról, amely sok tekintetben kedvező lehetőségeket rejt. A biogáz előállításához felhasználható bármely szerves hulladék is, így nem kizárólag a mezőgazdasági termékek jöhetnek szóba. A hazai biogáz potenciál elméleti teljesítménye elérheti a 750 MW-ot is, amelyből több mint kétmilliárd normálköbméter biometánt is elő lehetne állítani évente. A biogáz és a biometán felhasználása igen sokszínű lehetőséget rejt, így közlekedési célokra is alkalmas. Egyelőre főleg villamos- és hőenergiát állítanak elő biogázból a gázmotorok alkalmazásával, de a biogáz, annak biometánná alakítása után a földgázhálózatba is vezethető vagy a kedvező tulajdonságú üzemanyagként is felhasználható.Egy normálköbméter biometán üzemanyag fűtőértéke éppen annyi, mint egy liter gázolajé. Az Energiacentrum (Kautéla Zrt.) egy hazai és a jelenleg általánosan alkalmazott technológiáknál negyven százalékkal magasabb biogáz kihozatalú eljárással áll a befektetők rendelkezésére. Érdeklődni lehet elérhetőségeinken.