Több mint évi 550 milliárd dollár állami támogatást kapnak évente a világ országai a fosszilis energia-árakhoz, elsősorban a feltörekvő gazdaságokban, hogy alacsonyan tartsák az üzemanyagárakat, vagy pedig hogy csökkentsék a helyi cégek költségeit – állapította meg a Nemzetközi Energia-ügynökség, amelynek értékeléséből a londoni Financial Times idézett. A G20-csoport, amelynek olyan fejlődő óriások, mint Kína és India, valamint a világ egyik vezető olajipari hatalma, Szaúd-Arábia is tagja, tavaly megállapodott arról, hogy csökkentik az üzemanyagokon és a fosszilis energia-forrásokon lévő állami dotációt. Az ügynökség szerint ez éppen az említetteket, továbbá Iránt és Oroszországot érintik.A jelentés szerint a túlzott állami támogatás teret ad a pazarlásnak, csökkentik a globális energia-biztonságot, és elfojtják a tiszta energiaforrások kiaknázásának lehetőségét, ezzel hátráltatva a klímaváltozásokkal szembeni erőfeszítéseket. 10.06.2010