
Várhatóan a jövő év február közepétől indul az energetikai szakmérnök képzés a Szent István Egyetem és az Energiacentrum.com közös szervezésében! A képzésre jelentkezők megismerkedhetnek az energetikai szakterületével és szakosodhatnak valamely általuk választott megújuló energia irányában is. A már diplomával rendelkezőkön kívül mások is csatlakozhatnak a képzéshez, így nem csak okleveles energetikusok, hanem a szakma iránt érdeklődők számára is lehetőség lesz a tudás megszerzésére.
Az energetikai szakmérnök képzés keretében a hagyományos és megújuló energiákról részletes, alapos tudás, mérnöki szintű képesítés szerezhező a rövidesen induló két éves oktatás során. A hallgatók egy átfogó energetikai felkészítés után szakirányt választhatnak a megújuló energetika szakterületeinek megfelelően.
A képzés specialitásai közé tartozik az, hogy azon nem kizárólag diplomások vehetnek részt, hanem azok is, akik nem feltétlenül a végzettség okleveles igazolását, hanem a tudást szeretnék megszerezni. Továbbá az is újdonságnak számít a hasonló jellegű képzésekhez képest, hogy az elméleti alapismeretek mellett számos a szakterület hivatalos szereplője a gyakorlati sajátosságokat is oktatni fogja!
Rövidesen weboldalunkon közzétesszük a képzés részletes tematikáját és a letölthető jelentkezési lapot. Amennyiben Ön már most további információt szeretne a képzéssel kapcsolatban, elérhetőségeinken érdeklődhet E-mai: info@energiacentrum.com vagy napközben Tel: 06 305 961 967
28.10.2009