A mezőgazdasági termelőket az a dilemma foglalkoztatja, hogy milyen célra termeljenek. Korábban nem volt kérdés, hogy élelmiszer céljából tevékenykedjenek, de mára azok, akik nehezen tudják értékesíteni a terméküket élelmiszerként, akár energetikai célra is termelhetnek. Német gazdák egy csoportja úgy döntött, hogy közösen biogáz erőművet építenek, ahol az alacsony gabonaárak miatt inkább energiát értékesítenek a termények átalakítása után. Mivel az energiára garantált átvételi árat kapnak, szükség szerint ezt az irányt is választhatják. Korábban elképzelhetetlen lett volna hasonló szemlélet, de a piaci körülmények úgy tűnik ezt a választ adták a kérdésre.Rövidesen feltehetjük a kérdést, hogy ki egyen inkább, az energia fogyasztó berendezés vagy az ember. A válasz majd az lehet, hogy aki többet ad érte. Mindenesetre a termelőknek lehetőséget és kiutat jelent a termények energiahasznosítási célból való előállítása. 13.02.2010