
Arany nanorészecskék 20 százalékkal növelhetik a szerves napelemsejtek hatékonyságát – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport. A szénalapú szerves napelemsejtek, amelyek szerves polimereket vagy kis molekulákat használnak félvezetőnek, sokkal vékonyabbak és olcsóbbak, mint szervetlen, szilikon-alapú vetélytársaik. Sajnos sokkal kevésbé hatékonyak is a napfénynek elektromossággá való átalakításában. (Aiolus News)
Yang Yang, a kaliforniai UCLA professzora, Hszing Vang Csang, a kínai Tudományos Akadémia tagja, valamint Hong Ziruo, a japán Jamagata egyetem tanára kísérleteik során egy réteg arany nanorészecskét tettek két fény-beszívó alsejt közé egy soros kapcsolású polimer szerves napsejtben. Ez plazmonikus hatást váltott ki, vagyis a részecskék egy elektromágneses mezőt alkottak, amely a fény koncentrációját szolgálta, így többet be tudtak szívni belőle az alsejtek. Megállapították, hogy ezzel az eljárással 20 százalékkal tudják növelni a napelem hatékonyságát, 5, 22 %-ról 6,24 százalékra.
Mindazonáltal ez még mindig nagyon messze van a szervetlen napelemsejtek teljesítményétől, amelyeknek hatékonysági rekordja 42 százalékos. Ezzel együtt érdemes folytatni a kutatást a szerves sejtek előállításának lényegesen alacsonyabb költsége miatt.
Forrás: Aiolus News