
Madridban mutatták be az Európai Klíma-alapítvány és a londoni Imperial College közös tanulmányát, amely az egész kontinenst hasznos technikai és módszertani tanácsokkal látja el a „low carbon” jövő ügyében, és felvázolja azt az időt is, amikor Európa 100 százalékban megújuló energiákat használ majd.
A Roadmap 2050 nevű dokumentum az európai széndioxid-kibocsátás hatékony csökkentésének árát 220 milliárd euróra becsülik, amely minden európai lakosra 140 euró terhet róna a következő 40 év alatt. Ennek eredményeképpen akár 80 százalékkal is lehet csökkenteni az üvegház-hatást kiváltó gázokat. A szerzők szerint vannak olyan területek, ahol a csökkentés 100 százalékos lehet, ez ellensúlyozhatja például a mezőgazdaság elkerülhetetlen kibocsátásait. A legnagyobb előrelépést az elektromos áramtermelésben, a szárazföldi közlekedésben és szállításban, valamint az útépítésben várják, de megvalósíthatónak tartják a légi és tengeri közlekedés CO2-kibocsátásának 50 százalékos, az ipari szennyezés 40 százalékos csökkentését.
A megújuló energiák közül a napenergia terén az „útiterv” fontosnak tartja az észak-afrikai források, míg a geotermikus, valamint a tengeri energia terén elsősorban az orosz és izlandi potenciálra számít. Ebből következik, hogy a Roadmap az európai országok közötti energia-csere erősítését célozza, akár olyan módon, hogy a földrajzi és meteorológiai szempontból mindig a leginkább rendelkezésre energiaforrásokat használják fel.
A tanulmány szerzői szerint „a megújuló energiákkal kapcsolatos politika nagy húzóereje lehet a gazdasági fejlődésnek, a technológiai újításoknak, a biztosításoknak, a jólétnek, a konfliktusok csökkentésének, mivel immár véget ért a jó piaci árú, biztonságos és könnyen elérhető olaj korszaka”.
30.06.2010