Hét hónap alatt elkészült a kísérleti tengeri szélerőműpark, amely annyi villamos áramot termel, ami 50 ezer háztartásnak egy éven át elegendő. A szélerőműpark tizenkét szélturbina egységből áll a nyílt tengeren telepítve, harminc méteres mélységbe lenyúló oszlopokon a víz felszíne felé 155 méterre kimagasodva.Az Alpha Ventus névre keresztelt tengeri szélerőműpark 12 szélgenerátorát a nyílt tengerre telepíteni nagy kihívás volt. A szélkerekek két féle típusból állnak, melyből az első hat már augusztus óta működik próbaüzemben. Azóta már megtermelt tizenhárom millió kWh villamos energiát. Az erőműpark másik fele rövidesen szintén bekapcsolódik a termelésbe. A 250 millió euró értékű beruházást három nagy energetikai cég közösen finanszírozta. A nyílt tengerre telepített szélturbinapark egységei ki vannak téve a folyamatos és erős hullámoknak, de úgy tűnik ehhez a nehéz körülményhez az alkalmazott technológia kiállja a próbát. 17.11.2009