Irán mindent megtesz azért, hogy 20-30 éven belül elsőként építhesse meg kísérleti fúziós reaktorát. Az iráni atomenergia-ügynökség már elkezdte a megvalósítás vizsgálatát és félszáz kutatót kért fel a terv végrehajtására. A kormány közel tízmillió dollárnak megfelelő összeget már el is különített a kutatások felgyorsítására. A nyugati szakemberek kételkednek abban, hogy Irán egyedül megvalósíthatja a fúziós reaktor megépítését, melyről az iráni kutatóintézet vezetője pontos részleteket nem ismertetett.A fúziós reaktor sikeres megvalósítása gyakorlatilag korlátlan energiaforrást jelentene, de a technikailag fejlettebb nyugati országoknak sem sikerült eddig a felmerülő problémákat teljes körűen megoldaniuk. 27.07.2010