Energiacentrum hírportál: itt gyorsan és egyszerűen megtalálja a legaktuálisabb információkat, újdonságokat és egyéb érdekességeket. Hasznos információkkal szolgálunk olyan energiafelhasználási lehetőségekről, mint a napelem, napkollektor, szélgenerátor és az alternatív energia. Reméljük, hasznosak leszünk az Önnek.

- Ön másodállásban arcelemző?
- Nem – csupán öreg vagyok és láttam már egy-két embert. És az is árulkodó volt, hogy nem adott meg magáról semmilyen ismertetőjelet. Az ilyen fajtából, mint Ön, sok szaladgál mostanában. És kevesen érnek célba. De Ön nem reménytelen eset – mosolyodott el a rézmetsző.

- Ez is az arcomra van írva?
- Ön célba ér. Önnek célba kell érnie.
- Ezek szerint látnok is.
- Önnek az a dolga, hogy célba érjen. De ehhez nagy-nagy türelem és kitartás kell. És mindjárt itt kezdjük a türelemjátékot.

Leó még életében nem látott annyi különleges, színes bankjegyet, mint amennyi elé tárult a nyomdatörténeti múzeum pazarul megvilágított északi szárnyában. Az öreg mester nem csupán élvezte, hogy egy kezdő előtt fitogtathatja tudását, hanem láthatóan igencsak otthonosan mozgott évszázadok pénzei között. És Leó a tudást, a szellemi gazdagságot minden vagyonnál többre értékelte.

- Bár Kínában már a 7. században, a Tang-dinasztia idején használtak papírpénzt, Európában ezer évet kellett arra várni, hogy egy országban a bankjegy elfogadott fizetőeszközzé váljon. A kontinens első bankjegy-nyomtatásra jogosult pénzintézetét, a Stockholms Bancót 1657-ben alapította meg Johan Palmstruch rigai születésű holland kereskedő, aki azzal a feltétellel kapott engedélyt az intézmény létrehozására X. Károly Gusztáv svéd királytól, hogy a bank profitjának a fele a koronát illeti – kezdte a történetet Rosenkreutz.

- Volt esze őfelségének. Bárkinek bármi pattan ki az agyából, a kincstár nem járhat rosszul – jegyezte meg Leó.

- Palmstruch újítása volt, hogy a bankjában elhelyezett megtakarításokból kölcsönöket finanszírozott. Miután azonban betétek általában rövid, a kölcsönök pedig hosszabb távúak voltak, a problémát úgy oldotta meg, hogy olyan „hitelpapírokat” (svédül kreditivsedlar) nyomtatott, amelyeket bármikor be lehetett váltani fémpénzekre, 10, 25, 50 és 1000 riksdaler értékben. Sikerét növelte, hogy az országban 1604 óta érvényes rézpénz Európa legsúlyosabb pénze volt, egyes darabjai több akár 20 kilót is nyomhattak.

- Akkor azt aligha lehetett volna zsebre vágni. Hová vezet az emberi
kényelem – morfondírozott Leó.

- Ez lett Palmstruch veszte: egyre több fedezet nélküli papírpénzt nyomott, ami 1668-ban a Stockholms Banco csődjéhez vezetett – folytatta rendületlenül a rézmetsző - Hűtlen kezelés címén bíróság elé állították, elvették nemesi címét, pénzkibocsátási jogát, és életfogytiglani börtönre ítélték. Palmstruch 1671-ben halt meg. Bankját beolvasztották a svéd parlament által kormányzott Riksens Ständers Bankba, a későbbi svéd központi állami bank ősébe, de a Stockholms Banco bukása miatt egészen 1755-ig nem bocsátottak ki újabb bankjegyeket az országban.

- De hiszen akkor semmit sem változott a világ azóta sem! Az állam leszedte a sápot, közben a vissza nem fizetett hitelek nyomán az adósság egyre nőtt, és végül az vitte el a balhét, aki az egészet kitalálta. Az emberek pedig futhattak a pénzük után – kiáltott fel Leó.

- Fiatalember, nem jött még rá, hogy a történelem folyamatosan ismétli önmagát, legfeljebb a neveket kell behelyettesíteni? – mosolygott maliciózusan Rosenkreutz – miért éppen a pénzvilágban működnének másképpen a dolgok?

Túl is léptek hamarosan a 17. századi svédországi tanmesén, de a mesternek más bankjegyekkel kapcsolatban is voltak kiselőadások a tarsolyában. Még nagyon messze látszott Leó számára fontos végkifejlet, amikor Rosenkreutz belekezdett a Habsburg birodalom bankjegyeinek históriájába.

Amikor Dr. Rosenkreutz elkezdte a Habsburg-mesét, Leónak eszébe jutott, hogy dédnagyapja még ebből a birodalomból vándorolt ki a 20. század elején. Ezért azt sem tartotta kizártnak, hogy valami köze lehetett az ottani pénzügyekhez.

A történet sokkal régebbről indult és igen nehezen bontakozott ki.

Leó számára először Rosenkreutz szavainak értelme szűnt meg, majd távolodni vélte hangját is, pedig alig egy méterre állt tőle. Fél szemmel kísérőjét figyelte, fél szemmel viszont a falakat pásztázta, elmélyült az egyes bankjegyek rajzolataiban, különös formákat keresett és talált bennük, amelyek felgyújtották a képzeletét. Ez volt a módszere gyerekkorában is, amikor rossz fát tett a tűzre, és végig kellett hallgatnia a szülői litániát. Olyankor a mennyezet foltjaiban, vagy a faliszőnyeg mintáiban találta meg menedék-játékát.
Kissé nehezére esett visszatalálnia Rosenkreutz-hoz, aki közben már 1816-ban megalakult az Österreichische National Zettelbank, históriájánál tartott és megindult a terem egyik sarka felé.

A rézmetsző hirtelen megállt a múzeum falára bámulva. Visszanézett Leóra majd újra a falra. Elhallgatott.

A falon egy üres keret tátongott.

Nem csupán az ott kiállított bankó hiányzott, de még a mellette lévő név és rövid ismertetőnek is hűlt helye volt. Az üressé vált falrészek színe azonban nem vált el a többi csupasz falétól.

Mintha nem is lett volna ott soha semmi....

Leó némi magyarázatot várt Rosenkreutz-tól, vagy legalább azt, hogy minek kellene itt lennie. A rézmetsző azonban csak állt némán.

Végül Leó rászánta magát a kérdésre, de Rosenkreutz megelőzte.

– Innen folytatjuk. Hívjon és megbeszéljük a következő találkozót.

A rézmetsző dühösen távozott. Leó sóbálvánnyá merevedve nézett utána.

Hirdetés