Leónak voltak kiszámíthatatlan cselekedetei, de pontatlansággal senki sem vádolhatta. Még nem arra példa, hogy elkéssen egy találkozóról, akár üzleti ügyről, akár magánrandevúról volt szó. Általában inkább előbb elindult, úgy gondolta, még mindig jobb, ha ő vár valakire, mintsem hogy őrá várjanak. Így volt ez aznap délután is, amikor a múzeumba igyekezett. Metróval ment, mert néha szüksége volt a tömeg által kibocsátott erők beszívására.
Még szerencse, hogy közel fél óra feleslege volt, mert egy jó utcazenésznek soha nem tudott ellenállni. Tíz évvel korábban ő maga is zenélt, ugyanolyan hévvel, mint ahogyan azóta is mindent, amibe belefogott, és ezért boldogan hallgatta az aluljárók dalnokait. Nemcsak a zene miatt, hanem egy kicsit a szabadságukat is irigyelte.
Most egy fiatal pár zenélt az egyik szegletben. A magas, mellényes, tetovált karú, hippi-fazonú srác ügyesen pengette gitárját, mellette egy kissé molett, de kívánatos, ráadásul izgalmasan mély hangú lány énekelt, kezében csörgődobbal. Úgy rémlett neki, ismeri a dalt, mégsem tudta beazonosítani. Valahol egy Bob Dylan és Neil Young közötti hangulat áradt belőle. Mint hívő ember, ha meglátja a templomi perselyt, úgy érezte mindig kötelességének, hogy adjon pénzt e modern garabonciásoknak, és ezt a szokását még a szigorú Rose sem vette rossz néven, sőt, Leó megőrzött gyermeki tisztaságának jeleként értékelte. Kivett tehát egy bankjegyet a pénztárcájából és beletette a nyitott tokba.
Csak utólag vette észre, hogy egy GGB volt.
Egy GGB-t biztosan eltett, hogy az öreg rézmetszőnek megmutassa. De azt a mellénye felső zsebébe tette, gondosan összehajtogatva és ott is volt. Ez a másik mit keresett nála?
Valószínűleg a legutóbbi játék alkalmával tehette el véletlenül. Biztosan ott maradt az asztalon, és nem nézte meg alaposabban.
Elég kínosan érezte magát. Többen állták körül a zenészeket. Kivegye? Ne vegye? Kezdjen el magyarázkodni mindenkinek, hogy ez tulajdonképpen csak játékpénz, tévedett és adni akar egy másikat ? És mit mond, ha tovább faggatják? Talán életében most először futott át rajta, hogy nem lenne képes megfelelő válaszokat adni. Így hát inkább hagyta a GGB-t.
Már indult is volna, amikor hirtelen elszakadt az egyik húr a gitáron. A muzsikus bocsánatot kért publikumától, hogy most be kell fejeznie a játékot, de az egyik hallgatója, egy kissé szakadt fiú, aki talán néhány év múlva ugyanitt játszik majd, felajánlotta, hogy elszalad az 50 méterre lévő boltba, hoz neki egy húrt. A zenész megköszönte, és kérte, hogy a tokból vegyen ki egy bankjegyet. A fiú habozás nélkül a GGB-t vette ki.
Leónak földbe gyökerezett a lába. Pedig lehet, hogy jobban tette volna, ha menten feltűnés nélkül eloldalog, mielőtt valaki rájön, hogy övé a játékpénz. Mire azonban felocsúdott félelméből, a srác már meg is érkezett a húrral, a gitáros feltekerte, és bele is csapott a következő nótába. A körülállók kissé idegenül hallgatták a dalt, ő azonban jól ismerte.
„Az óceánon túl az ámulat földjén
Egykor boldogok voltunk te meg én
Ahol édes szél fúj és lassú a tenger árja
s mit betölt mezítlábas életálom kacagása
ahol pénznyelő zűrzavar és műanyag világ
átok-meséjüket szórakoztatják
s hol az őrült fehér ember és könnygáz öröme
holtan hever csodás zűrzavarától eltemetve
Ezért gyűlölöm a fehér embert s műmentségét vele
ó gyűlölöm a fehér embert s azt is ki bűnbe vitte”
Leónak már csak öt perce maradt, hogy odaérjen a múzeumhoz.
előző rész >>>
A teljes könyv elölről ►
folytatjuk >>>
Copyright © Kautéla Zrt. 2011. All rights reserved. Minden jog fenntartva.
Hirdetés
