Vicky és Leó sokban hasonlítottak egymásra, Leó szerint a kelleténél jobban is. Az egyik ilyen közös jellemvonásuk az ideges, egyfolytában zakatoló, szinte kikapcsolhatatlan gondolatok okozta lüktetés. Ezt mindketten máshonnan vezették le, de az ebből eredő feszültségük hasonló forrásból származtak. Vicky néha eufórikus viselkedése, máskor dühkitörésekkel párosuló agresszivitása és Leó elfojtott energiái időnként egymásra találtak. Volt úgy, hogy Leó provokálta ki Vickyből, volt úgy, fordítva, hogy a végén kissé eldurvult játékká fajuljon a viccesnek induló, ugratásnak induló csipkelődés.
Rose ezt nem szerette, Guy pedig nem tudott mit tenni, így ők ketten egy darabig csak kényelmetlenül szemlélték a már megszokott jelenetet. A vége aztán mindig az lett a játéknak, hogy néhány hetes mosolyszünetet tartott a két pár, de ez sosem tartott örökké.
Leó figyelmeztette Rose-t, hogy ne hozza szóba újdonsült pénteki programját, de Rose sem tudott ellenállni gyengéjének, a természetes női fecsegésnek.
- Elmondhatom nekik? - unszolta Leót.
- Nem feltétlenül fontos, de ha akarod, akkor csak mondd - válaszolta megadóan a férje és rögtön meg is bánta engedékenységét.
- Miiiitt? Mond el, légyszi! Mond már el, mi történ? - faggatta Vicky a nővérét.
- Na jó, csak annyi, hogy Leót felvették egy elit társaságba.
- Milyen társaságba? - nyaggatta tovább Rose-t Vicky.
- Na ejtsük ezt a témát -zárta le a dolgot Leó vagy legalábbis próbálta, de Vickyt ettől kezdve más sem érdekelte és nem volt hajlandó visszafogni magát.
- Mindegy. Hagyjuk! Mi a fenének kellett ezt erőltetned? - förmedt Rose-ra Leó.
- Valami szekta, de majd úgy is kiderítem. - próbálkozott Vicky. A bogár már bent ül a fülében.
A nap maradék része a rejtélyes úton beszerzett új játékkal telt el. Vicky korábbi felelőtlenségéről, amit a játékpénzzel tett, már szinte meg is feledkeztek és örültek, hogy ismét egy izgalmas közös programot találtak a mindennapok gondjainak feledtetésére.
- Hallottam egy bérlőmtől, hogy neki is meg van ez a társasjáték. -törte meg a játék hevét Guy.
- Honnét vették? - kapta fel fejét Vicky.
- Kérdeztem tőlük, azt mondta, az interneten árulják. Úgy derült ki, hogy egy játékpénz volt nála és egyből ráismertem. Amikor kifizette az autóért a kauciót, nyitotta a pénztárcáját és ott volt benne egy címlet. Meghűlt bennem a vér, gondoltam ez valahogy Vicky „bűvészkedése” folytán kerülhetett hozzá. De nem. Azt mondta, hogy a főnöke unokája játszik ezzel, valami új játék, szépen terjed a gyerekek között. Többet nem árult el.
- Jó, jó, de melyik ügyfél ez? - kíváncsiskodott fellelkesülve Vicky.
- Tudod az a Mr. Howard, elég szófukar ember, de mindig rendesen fizet és már-már törzsvendégünk.
- Ja az! Tudom az mogorva öregúr. Elég különös egy bérlő. Mindig péntek délután viszi el a BMW-t és még vasárnap vissza is hozza. Nem túl nagy üzlet ez nekünk, de minden második héten nagyon jól jön a pénze. Eddig nem volt baj vele.
Vicky elmerengett a dolgon, majd hozzátette:
- Legközelebb eljövök én is, amikor pénteken elviszi a kocsit.
Leó eddig csöndben, de szemeit forgatva hallgatott. Látszott rajta, hogy figyeli a párbeszédet és valami nagyon nyugtalanítja. Le se tagadhatta volna.
- Hogy néz ki ez a Mr. Howard? - szólalt meg végre, nekiszegezve a kérdést Guy-nak.
- Hát nem is tudom, egy afféle idősebb, úgy 50-60 között lehet, sűrű és ősz göndör hajú - írta le Guy a bérlőt.
- Magas, szikár, kék szemű, kissé görnyedt? - faggatta tovább Leó Guyt.
- Igen azt hiszem. Igen olyan. Hogy találtad ki, talán ismered? - nézett meglepődve Guy Leóra.
- Lehetséges - felelte Leó és ismét gondolataiba merült, ahol kezdett körvonalazódni egy ismerős arc.
előző rész >>>
A teljes könyv elölről ►
folytatjuk >>
Copyright © Kautéla Zrt. 2011. All rights reserved. Minden jog fenntartva.
Hirdetés
