A zöldenergia térnyerése évről-évre gyorsuló ütemben zajlik. Németországban tavaly 16 milliárd kWh-val, több mint 6%-kal növekedett a napenergiából, szélenergiából és biomasszából származó energiaátalakítás a megelőző évhez képest, így a zöldenergia már összesen 265 milliárd kWh mennyiségével a teljes energiafelhasználás 10,5 százalékát adta. Bár a megújuló energiaforrások alkalmazását még mindig azok magas fajlagos költségei hátráltatják, rövidesen fordulhat a kocka. A zöldenergia további elterjedését két ellentétes irányú folyamat is serkenti. Egyrészt az alkalmazott eszközök tömegtermeléséből adódó folyamatosan csökkenő árak, másrészt a hagyományos energiahordozók árának szintén folyamatosnak tűnő áremelkedése. Ez utóbbi folyamat a fosszilis készletek csökkenéséből adódik, amelyre a Wikileaks táviratok is felhívják a figyelmet....A kiszivárogtatott információk szerint a közel-keleti olajtermelő országok között a feltételezett legnagyobb olajkészlettel rendelkező Szaúd-Arábiának 40 százalékkal kevesebb olaja van a bevallott mennyiségnél. Évekkel ezelőtt egy szaúd-arábiai olajigazgató már felhívta az USA figyelmét arra, hogy közel háromszáz milliárd hordónyi kőolajjal kevesebb a kitermelhető mennyiség, így már az évtized közepén olajhiányra és jelentős áremelkedésre lehet számítani. A kőolaj árának 100 dollár/ hordó fölé emelkedése, már kezdi alátámasztani a jelentéseket, ugyanakkor további lendületet ad a megújuló energiákra való áttérés fontosságának.