Elutasította a British Petrolium olaj óriáscég James Cameron világhírű filmrendező segítségét a Mexikói-öbölben terjedő olajfolt megállításában. A Titanic és az Avatar sokszoros Oscar-díjas rendezője ugyanis évekkel ezelőtt olyan mélytengeri technológiák kifejlesztésében vett részt, amelyeket aztán felhasznált a Titanic óceánjáró, valamint a német Biscarck csatahajó roncsainak felkutatásáról szóló dokumentumfilmjeihez. Ezek mintegy 3 kilométerrel a tenger alatt fekszenek, vagyis jóval mélyebben, mint a megsérült DeepWater kút, amelyből azóta is ömlik az olaj. Cameron ma is egy minitengeralattjáró-flotta tulajdonosa és a Fehér Ház is örömmel vette felajánlását. „Ismerek nagyszerű embereket, akik tudnak nagy mélységben dolgozni víz alatti járművekkel és optikai szálas elektronikus rendszerekkel. De ezeknek az ostobáknak nem kell a segítség” – fakadt ki dühösen Cameron az amerikai környezetvédelmi hivatal tanácskozásán. Időközben a BP bejelentette, hogy teljes egészében finanszírozni fogja annak a hat mesterséges szigetnek a felépítését, amelynek célja megvédeni az amerikai Louisiana állam partjait a fekete ártól. A költségeket 360 millió dollárra becsülik.04.06.2010