Ohioban a helyi közösség törvényben rögzített joga, hogy a lakosok érdekszövetséget hozhassanak létre, és így olyan kérésekkel forduljanak a városhoz, mint az energia felvásárlás növelése, vagy a
biogáz és az áram árának mérséklése.
Cincinnati komoly lépést tett az ügy érdekében, és megkérte az energia szolgáltatókat, hogy biztosítsák a lehető legolcsóbb, és egyben legtisztább áramszolgáltatást. A városi tanács sürgeti a kabinetet, hogy válasszanak olyan szolgáltatókat, akik csak
megújuló energiát kínálnak.
Hirdetés
Ha mindez sikerül, a tisztviselők az Egyesült Államok legnagyobb, csak megújuló energiával működő településévé tehetik városukat – ami nem kis teljesítmény, tekintve, hogy jelenleg Cincinnati áramellátásának 85%-a szénalapú.
A régió felfogása az energiát illetően egyre inkább a megújulók felé fordul. Nemrég közel 100 ember állt ki a kezdeményezések mellett egy közmeghallgatáson, a Greenpeace pedig egy „A tisztább olcsóbb” felirattal ellátott léghajót köröztetett a város felett, hogy felhívja a figyelmet a szénenergiával kapcsolatos externáliákra, amik évente körülbelül 200 halálesetet, 313 szívrohamot, és 3200 asztmás rohamot okoznak.
„Valószínűleg ez a legnagyobb lehetőség Cincinnati számára az elkövetkezendő néhány évben a szén-dioxid kibocsátás csökkentésére. Elvégre a fő kérdés az, hogy hogyan kapjuk az energiát.” - jelentette ki Larry Falkin, a város hivatalának környezetminőségért felelős vezetője.
Hirdetés

A helyi tisztviselők jelenleg olyan terveken dolgoznak az áramszükségletüket illetően, ami összeegyeztethető a szolgáltatók elvárásaival. Ha nem sikerülne megegyezni egy 100%-ig megújuló, pluszköltség mentes ellátásról, még mindig van esélyük úgy módosítani a szerződést, hogy a lakosok külön-külön választhassanak az olcsó, vagy pedig a teljesen megújuló áramellátás között.
Kapcsolódó cikkek:
- Klímagondok: egyre szélsőségesebb az időjárásunk
- 2012 a "Fenntartható energiát mindenkinek" éve
- „Zöldségben” mérnék a lakosság jólétét
- Kommunikációs technológia nélkül nincsen fenntartható fejlődés
- A globális felmelegedés egy jegesmedve sorsában