
Szépek az elektromos autók, ökologikusak, csak túlságosan csendesek, éppen ezért veszélyesek a nem túl figyelmes gyalogosokra. A gyártók eddig nem figyeltek fel erre a kellemetlenségre, de úgy tűnik, a jövő gyártói már e tényezőt is bekalkulálják és álzajokat építenek be, hogy a jármű észrevehetőbb legyen.
Az első ilyen irányban gondolkodó cég a japán Nissan, amelynek Karácsonyra a szigetországi és az amerikai piacra kerülő autóját, a Leafet ellátták egy „gyalogos-biztonsági akusztikus rendszerrel”. Az autó egyfajta füttyöt hallat beépített szenzorainak köszönhetően, ha valamilyen akadály közeledik, így figyelmeztetheti az úton átkelő gyalogost. Automatikus hangjelzés működik tolatásnál is, amely különösen parkolásnál lehet hasznos.
Az Egyesült Államokban a National Highway Traffic Safety Administration évek óta dolgozik egy olyan törvényjavaslaton, amely védi a gyalogost az új elektromos és hibrid autók terjedésével szemben, különösen az olyan hátrányos helyzetűeket, mint a gyengén látókat. Közben japán kutatók már azt is megállapították, hogy milyen frekvencián kell megszólalnia annak a hangriasztásnak, amelyet mindenki észlelhet. A tokiói közlekedési minisztérium irányelveket adott ki, mely szerint az öko-autók hangjelzéseinek a 2,5 kHz és a 600 Hz közötti frekvencia-tartományban kell megszólalniuk.
30.06.2010