Negyven-ötven hektáron, közel húsz növényfajból és fajtából álló kísérleti ültetvény telepítését tervezik a vörösiszappal elöntött területen, hogy a tapasztalatok elősegítsék egy későbbi nagyobb energetikai ültetvény növényösszetételét. Az energianövények között lesznek fás-és lágyszárú növények is, de egy helybéli agrármérnök szerint már most sejthető, hogy a fűzfélék nem kedvelik az ottani talajt, mivel azt a korábbi tapasztalatok is igazolják.A kísérleti telepítést koordináló Szent István Egyetem talajtani szakmérnöke hangsúlyozta, hogy szó sincs arról, hogy csak az energiafűz féléket részesítenék előnyben. A későbbiek során telepítendő energianövényeket kis biogázüzemekben hasznosíthatják hő-és villamos energiatermelésre, így közvetett módon a vörösiszap katasztrófa által nehéz helyzetbe került gazdák is jövedelemhez juthatnak.