A Norvég természetkutató intézet (Nina) legutóbbi jelentése szerint az Északi-sark ökorendszere sokkal sebezhetőbb egy esetleges nagyarányú olajszennyezéssel szemben, mint az Északi-tengeré, ahol immár harminc éve folyik olajkitermelés.
Ennek oka, hogy az Északi Jeges-tenger földrajzilag elszigetelt és hiányzik a védelemhez és a tisztításhoz szükséges infrastruktúrája.
Az Egyesült Államok Geológiai Intézetének (USGS) adatai szerint a világ hagyományos szénhidrogén-készletének 22 százaléka található az Északi-sarkkörön túl. Ebben a körzetben található az Oroszországtól Kanadáig terjedő Shtokman gázmező, amelybe eddig 30 milliárd eurót fektettek be a különböző cégek.
A veszélyek máris konkretizálódnak. Norvégiában például a Lofoten-szigeteken a helyi Statoil cég nagy erőkkel végzi a szénhidrogén-kutatásokat. Egy olyan térségben, ahol az uralkodó áramlatok azonnal a partokra sodornák az olajszennyezést, és tönkretennék a tőkehalak szaporodásának egyik legfontosabb élőhelyét. (Itt tombol az örvénylő Moskstraumen áramlat, amely már a 19. századi irodalomban, Poe-nál, Vernénél, Melville-nél az óceán rémségei között szerepel „maelström” néven).
A Lofoten-tervből politikai vita is lett Oslóban, de Hege Norheim, a Statoil alelnöke igyekszik megnyugtatni a közvéleményt: a kitermelést csakis az ökológiai rendszer teljes elemzése után kezdhetik el és katasztrófa esetén minden felelősség őket terheli.
A fekete ár megakadályozására Norvégia és Oroszország a közelmúltban megállapodott arról, hogy az olajszállító hajók csak a partoktól csak 12 tengeri mérföldre hajózhatnak a korábbi 4 tengeri mérföld helyett, két, egymástól jól elkülönített, keleti és nyugati útvonalon.
07.06.2010