
Két évtizede még jószerével egyáltalán nem jegyezték az angol eredetű amerikai focit (amit soccernek neveznek és nem keverendő a football néven emlegetett „amerikai futballal”). Az 1994-es amerikai rendezésű vb óta azonban az Egyesült Államok válogatottja rendre ott van a legnagyobb világversenyen, legutóbb, a 2010-es vb-n sok hívet szereztek maguknak stílusos játékukkal. Két évtizede még csak szűk köre volt a napenergia felhasználásának az USÁ-ban, ma már a zöldenergia fejlesztése szövetségi kormányszinten is program. Két évtizede Kína még éppen csak kijutott a maoizmusból, és tette meg első tapogató lépéseit a világ gazdasági vérkeringésébe való bekapcsolódásába. Ma már napjaink egyik legfontosabb, és még mindig rohamosan fejlődő gazdasági tényezője. Hogy jön mindez össze? (Aiolus News)
Úgy, hogy a kínai Yingli Green Energy és az amerikai futballszövetség megállapodást kötött, amelynek értelmében 2014-ig, a következő világbajnokságig, a felnőtt férfi, női és ifjúsági válogatott első számú hivatalos támogatója lesz.
Az elmúlt 10 évben 527% -kal nőtt a napenergia-felhasználás az Egyesült Államokban, ma már 878 MW az összteljesítménye az amerikai naperőműveknek. „A foci a legnépszerűbb sport a világon, és egyre nagyobb elismertségnek örvendenek az amerikai csapatok is – nyilatkozta Robert Petrina, a Yingli America igazgatója – úgy gondoljuk, hogy ez az együttműködés ideális eszköze a napenergia fontosságának tudatosítására az egész országban.
A Yingli célkitűzése, hogy 2011-re lefedje az amerikai napenergia-piac 15 százalékát. Az üzlet mellett filantróp kezdeményezésben együttműködik a labdarúgó-szövetséggel: napenergiával kívánják ellátni a hátrányos helyzetű területeken működő helyi sportközpontokat.
Forrás: Aiolus News