
A szén az elkövetkező 100 évben stratégiai energia marad, tekintettel arra, hogy mintegy 20 milliárd tonna tartalék van belőle. A szén használata a világban növekedni fog, márcsak a legújabb japán nukleáris erőműben bekövetkezett katasztrófa miatt is. A becslések szerint, a világon 1 billió tonna szén van. A témát Jelena Milenkovic dolgozta fel részletesebben. (glassrbije.org)
Szerbiában van elegendő szénmennyiség az évszázad végéig, ez stratégiai ásványi nyersanyag – mondta Zlatko Dragosavljevic a tértervezéssel, bányászattal és környezetvédelemmel foglalkozó minisztérium államtitkára. Elmondta: nem kell aggódni, lesz-e elegendő szén a hőerőművek számára, melyek építését tervbe vették. Ezek a ’Nikola Tesla B-3’ valamint a ’Kolubara 2’ hőerőművek. Legnagyobb széntartalék Koszovó és Metóhián van, 14 milliárd tonna, Kolubarában kb. 4 milliárd, Kostolacon pedig 1,5 tized milliárd tonna. Kitermelése Kolubarán a legnagyobb, 30 millió tonna évente, amely fedezni tudja a szükséglet 75 százalékát. Kostolacon évente 7 millió tonna szenet bányásznak ki.
Szerbiának új befektetésekre van szüksége, hogy reális ár alakuljon ki a szén és áram esetében, amely most a legalacsonyabb Európában. A bányászati-geológiai szektor fejlődése Szerbiában elkerülhetetlen, szükség van a nyersanyag nagyobb kizsákmányolására, új befektetésekre – mondta Dragosavljevic.
Szerbia évente 1 millió tonna szenet hozat be – emelte ki Dragosavljevic, s hozzátette hogy a ’Kolubara’ és a Kostolac’ hőerőművekben jól felkészültek az új fűtési idényre, s nem számítanak a lakosság szénnel való ellátásában fennakadásra. A Szerbiai Villanygazdaság stratégiai terve között szerepel, hogy 2015-ig, 9 milliárd eurót ruházzon be. Ebből 4 milliárd eurót a meglévő létesítmények karbantartására, 5 milliárdot pedig új objektumok kiépítésébe. Bejelentette, hogy az elkövetkező évtizedben beruháznak majd a bányászati szektorba is, a nagyobb szénkitermelés érdekében, hogy az elérje az évi 57 millió tonnát. Ezenkívül, tervbe vették új lelőhelyek feltárását is ’Új Kovinnál’, ahol kb. 200 millió tonna széntartalék található. Ezenkívül, tanulmányozzák a Pesteren lévő ’Novi Stavlj’ projektum realizálását, ahol ugyanennyi széntartalék van. Az elvárások szerint, 2012 második felében, a stratégiai partner megválasztása után, új bányákat nyithatnak meg. A kovini beruházás értéke 1 milliárd euró, a Stavlj befektetési értéke pedig 600 millió euró körül alakul.
Teljes cikk >>
Forrás: glassrbije.org