
A megújuló energiákból származó elektromos kapacitás megtriplázása a cél a közel-keleti és észak-afrikai országokban – ezt hangsúlyozza a MENA Renewable Energy 2012 című jelentés. (MENA =Middle East and North Africa). Közel-keleti gazdasági szakértők szerint a térség országainak hatalmas készleteik vannak megújuló energiaforrásokbó, elsősorban a nap- és a szélenergia terén. (Aiolus News)
Ezeknek a forrásoknak a kapacitását sok helyütt még fel sem mérték, ez különösen igaz az Arab-öbölmenti országokra, ahol nagyon olcsó az olaj és a földgáz ára. A szakértők úgy vélik, hogy a megújuló energiák fellendülése összefügg a régió energiaigényének megnövekedésével, a technológiák árának csökkenésével, valamint a fosszilis energiák elektromos áramtermelésére való felhasználásának visszafogásával, hogy csökkentsék egyrészt a széndioxid-kibocsátást, másrészt megőrizzék azok exportképességét.
A 14 arab és észak-afrikai ország közül tízen adták meg fejlesztési céljaikat 2020-ig bezárólag. Az arányok között igen nagy a szórás, 5-től 42 százalékig. Összességében azonban a 10 ország célja elérni a 27 ezer MW-ot, a jelenlegi működő potenciálnak háromszorosát. A többi ország, mint például Irak és Szaúd-Arábia, még nem adott konkrét adatokat célkitűzéseiről.
A szakértők kissé szkeptikusan fogadják e terveket, mivel számos ország nem rendelkezik egyelőre megfelelő bázissal az új technológiák létrehozására, és attól is tartanak, hogy a bürokrácia lassúsága akadályozhatja az újításokat. Nem is szólva arról a politikai bizonytalanságról, amely még mindig rányomja a bélyegét Egyiptomra, Tunéziára, Szíriára és különösen Líbiára.
Forrás: Aiolus News