|
|
 Bár a megújuló energia terjesztésének hívei szerint a szükségesnél jóval kisebb az erre a célra igényelhető támogatás aránya az uniós pályázatokon belül, ez még így is egy jelentős piac - emlékeztet írásában az origo. A hírportál szerint Bencsik János energetikai államtitkár épp nemrég, május közepén jelentette be, hogy állami felsőoktatási és egészségügyi intézmények összesen 9,28 milliárd forint uniós támogatást nyertek el energetikai korszerűsítésekre, és hozzátette, hogy a nagy érdeklődés miatt a pályázatot újranyitják, és további 2,6 milliárd forintot csoportosítanak át erre a célra. (nepszava.hu)
Az Európai Unió csaknem 4 milliárd forintos támogatásával indulnak a közeljövőben biogáz projektek Győrött, Tamásiban, Kaposvárott, Miskolcon, Nyíregyházán, Hajdúnánáson és Törökszentmiklóson - jelentette be Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár. Hozzátette, hogy július elsejétől az Új Széchenyi Terv keretében 40 százalékos támogatási arány mellett újabb pályázatot indítanak. A kiíráson azon mikro-, kis- és középvállalkozások indulhatnak, amelyek technológiai fejlesztéseik által közvetlenül csökkentik a környezeti terhelést - olvasható az NFM közleményében. (portfolio.hu)
A kitüntető címre a www.europeangreencapital.eu internetes oldalon az elkövetkező négy hónap során, vagyis október 14-ig adhatnak be pályázatot a 200 ezernél több lakosú európai városok. Azokból az országokból, ahol nincs ekkora népességű város, a legnagyobb város pályázhat. A 2012 júniusában kihirdetett győztes 2014-ben lesz Európa Zöld Fővárosa. Eddig négy város, Stockholm, Hamburg, Vitoria-Gasteiz (Spanyolország) és Nantes nyerte el a díjat sorrendben 2010-re, 2011-re, 2012-re, illetve 2013-ra. (nepszava.hu)
Az új közös stratégiai keret (Common Strategic Framework, CSF) — amely ma egy az érintetetteket bevonó közel 700 fős eseményen kap új nevet — az éghajlatváltozást, az energiát, az egészséget és a kkv-kat állítja a középpontba. A CSF a 7. Kutatási és Technológiafejlesztési Keretprogram (FP7) örökébe lép majd annak 2013-as lejárását követően, de az új támogatási keret kialakítását heves viták előzik meg. A Bizottság egy még idén megjelenő Fehér Könyvben fogja bemutatni, hogy a kutatási költségvetés hogyan kerül szétosztásra az új program szerint, amely számtalan meglévő strukturális és kohéziós alapot fog összefogni egy közös programba. A mai eseményen az egyetemi szervezetek, nemzeti kutatóintézetek, kormányzati tisztségviselők és üzleti szervezetek vezetői fognak találkozni, a Bizottság pedig eredményt kihirdeti a program elnevetésére vonatkozó korábbi verseny eredményét és a program új nevét. (KITEKINTŐ.HU)
Az NFM csütörtökön közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a kormányzati honlap tematikus aloldalakén induló internetes portálon egyebek közt a kvótaértékesítés gyakorlatáról, az aktuális fejleményekről, a pályázati lehetőségekről, a jogszabályi háttérről, a szervezeti felépítésről, az alapprogramokról lehet tájékozódni. (mno.hu)
Közel felére lehetne csökkenteni a magyar háztartások energiafelhasználását az energiahatékonyságot célzó korszerűsítésekkel. Energiát elsősorban az épületek homlokzati és födémszigetelésével, nyílászáró-cserével, valamint a fűtési rendszerek hatékonyabb technológiákkal történő korszerűsítésével érhetünk el. A Magyarországon felhasznált energia 40 százalékát az épületek használják fel, a 4,3 millió lakás mintegy 70 százaléka szorul felújításra, a kormány egyelőre nem ír ki új pályázatot. (index)
13,2 milliárd forint sorsáról döntött a bíráló bizottság a Zöld Beruházási programon belül a múlt héten, így a 250 nyertes pályázatból 23 ezer lakás energiahatékonyság növelő beruházása kezdődhet meg rövidesen. A korábbi ZBR panel egyes programhoz kötődő, de az előző kormány által még ki nem fizetett pályázati pénzekből az első negyedévben 4 milliárdot, majd év végéig további 12 milliárd forintot kapnak a nyertesek. Egy másik pályázati forrás a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) nyertesei is számíthatnak a pályázati forrásokra, melyből már 35 milliárd forintot március végéig elbírált a bizottság és újabb 5 milliárd forint sorsáról április végéig szintén döntenek. |
Először az önkormányzatok, gazdasági-és civil szervezetek, alapítványok juthatnak pályázati forrásokhoz az Új Széchenyi Tervben és főleg azok, akik a zöldgazdaságot fejlesztő programjaikban a munkahelyteremtésre is hangsúlyt fektetnek. A magánszemélyeknek pedig még várniuk kell egy másik forrásra, ugyanis az európai uniós források nem fordíthatók a magánszféra vagyonának gyarapítására. A kormány számára az államháztartási hiánycél teljesítése a legfontosabb, így állami forrásra szintén nem számíthat idén a lakosság. Sebaj, van még más forrás is…
|
|