|
|
 Bár a Fukusimával kapcsolatos hírek továbbra sem megnyugtatóak, vannak, és újabb földrengésektől tartanak az atomerőmű körzetében, vannak, akik már a jövő energiaforrására gondolnak. Egy 13 cégből álló csoport, amelyet a Marubeni fog össze egy nagy kísérleti lebegő szélerőművet tervez a fukusimai partok mentén. (Aiolus News)
Az uniós irányelvek alapján a hazai Nemzeti Energiastratégiában 2030-ig egyre növekvő szerepet szánnak az alternatív energiaforrásoknak, köztük a szél-energiának is. Míg azonban az Európai Unió szakosodott és döntéshozó szervei egyértelműen előtérbe helyezik a megújuló energiahordozókat a fosszilis forrásokkal szemben, addig hazánkban a nap-, víz-, geotermikus -és különösen a szélenergia felhasználásának üteme – a Magyar Szélenergia Ipari Társaság (MSZIT) álláspontja szerint – nem meggyőző mértékű, adottságainkhoz, lehetőségeinkhez képest. (muszakiforum.hu)
Óriás léptekkel halad előre a szélenergia terén Brazília. Az előzetes tervek alapján már 2012-ben a világ 4. legnagyobb szélpark-telepítőjévé válhat – szemben a tavalyi 11. hellyel. Ez részben a világgazdasági stagnálásnak köszönhető, valamint annak, hogy több, eddig az élvonalban lévő országban, köztük Németországban, Spanyolországban és Franciaországban csökkentették a megújuló energiák állami támogatását. (Aiolus News) |
|
|