|
|
 Az Európai Unió 2007 és 2013 között több mint 14 milliárd eurót költ a tagországok szennyvizének kezelésére, elsősorban az ezt szolgáló infrastruktúrákra.
A helyzettel kapcsolatos legutóbbi jelentés megállapítja, hogy a munkálatok megfelelő ütemben folynak, de a gyűjtés és a kezelés konformitását illetően van javítani való. (Aiolus News)
Immár nemcsak Károly wales-i herceget lehet emlegetni az angol királyi családból meggyőződéses „környezetbarátként”. Maga Őfelsége, II. Erzsébet királynő is hozzájárult ahhoz, hogy csökkentse legnagyobb birtoka káros szennyező hatását. Az uralkodó áldását adta arra a terve, hogy legfőbb rezidenciáját, a windsori kastélyt és a környékén lévő mintegy 300 lakóépületet két, a Temze vízére telepített turbinával fejlesztett árammal lássák el. A terv előzetes költségvetése 1,7 millió font. (Aiolus News)
Egy olyan város tervezése, amely az esővizet erőforrásként használja fel, nemcsak megszabadítja a városlakókat a kellemetlenségektől, hanem megjavítja életminőségüket is. A Watermanagement, amely a világban már olyan sikeres példákkal büszkélkedhet, mint az amerikai, Oregon állambeli Portland, ahol a Környezetvédelmi Iroda 2011 évi adatai szerint az ún. „zöld utaknak” köszönhetően a város évente 140 millió liter esővizet kezel és a várható fejlesztések eredményeként, ez elérheti az évi 30 milliárd litert.
A „2011 –es globális irányzatokról szóló beszámoló” hangsúlyozza, hogy a „zöld utak” nem korlátozzák a víz felfogását és újrahasznosítását, hanem tisztábbá teszik a levegőt és a vizet, javítják a lakókörzetek élhetőségét, növelik az övezet értékét, biztonságosabbá teszik a járdákat és a kerékpár utakat, zöld területeket és természetes élőhelyeket ad a városnak. (Aiolus News)
Kétszeresére nőhet Marokkó működő vízienergia-kapacitása egy olyan újszerű erőmű megépítésével, amely a víz mellett a szél erejét is képes energiává változtatni. E két energiaforrás egyesítése kitűnő távlatokat nyithat az észak-afrikai ország előtt.
Az újítás lényege, hogy a vízi energiát a szélenergia tárolására használják: amikor az energiakereslet alacsony, például éjfél után, a szélenergiát használják fel arra, hogy felpumpálják a vizet a vízi erőműbe, és az így keletkezett energiát akkor bocsátják ki, amikor arra szükség van.
Bár ilyen hibriddel már kísérleteztek 2010-ben a Kanári-szigeteken, a marokkói terv mindenképpen világelső lehet a maga méreteivel: 1070 MW-os teljesítményével a legnagyobb olyan létesítmény lehet, amely vizet és szelet használ egyszerre energia-termelésre. (Aiolus News) |
Kilenc éve van Ecuadornak, hogy villamos energia szükségletét 100 százalékig megújuló energiából állítsa elő Az ambiciózus tervet, a Matriz Energeticát 2009-ben fogadta el a kormány és 2020-ra kell teljesülnie, hogy fokozatosan megszabaduljanak a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőségtől.
A terv az ország rendelkezésre álló valamennyi zöld energiájának fejlesztésével számol, mindenekelőtt a vízi energiával, amely már jelenleg is az áramszükséglet felét adja. A Matriz Energetica a következő 9 évben új nagy erőművek építését, valamint 13 kis teljesítményű, a falusi körzetekbe telepítendő egység létrehozását irányozza elő, hogy a vízi energia felhasználási aránya elérje a 93%-ot. (Aiolus News)
|
|