Zöld TV2015 április 22

Április 22. a Föld Napja

Április 22. a Föld Napja

Mióta ünnepeljük április 22-én a Föld Napját és mi a jelentősége? A Föld Napját 1970-ben egy amerikai fiatalember, Denis Hayes hirdette meg. A kaliforniai férfi elkötelezett környezetvédőként döntött úgy, hogy egy zöld mozgalmat szervez. Kezdeményezéséhez 25 millió amerikai csatlakozott. (OzoneNetwork.hu)+(VIDEÓ!)

Húsz évvel az első ünneplés óta Denis Hayes azzal szembesült, hogy a környezet állapotának javulása helyett pont az ellenkezője valósult meg. Ezért 1990-ben elhatározta, hogy a Föld Napja ünnepét nemzetközivé szeretné növelni és így a világ összes országába eljuttatta a felhívását. Illés Zoltán és az alapítvány tagjai akkoriban még nem ismerték egymást, de már akkor is környezetvédő civil szervezeteknél dolgoztak, ezért is jelentkeztek Denis Hayes mozgalmához. A kaliforniai központ visszajelzésének köszönhetően talált egymásra az öt magyar önkéntes, és össze is álltak a közös cél érdekében. Miután sikerült szponzorokat találniuk, pályáztatásokon keresztül vonták be a helyi szervezeteket. Ennek köszönhető, hogy immár 25 éve április 22-én ehhez a globális mozgalomhoz kapcsolódik hazánk is.

Illés Zoltán, a Föld Napja Alapítvány kuratóriumi tagja arra a szociológiai jelenségre mutatott rá, hogy az idősebb emberek és a nyugdíjasok körében rendkívül népszerű a zöld-szemléletváltás. A korosabb emberek azzal, hogy felismerték a környezetvédelem fontosságát, képesek változtatni a berögzült mintáikon is. A legtöbb esetben az motiválja őket, hogy egy jobb világot, jobb környezetet szeretnének hátrahagyni az utánuk következő generációkra.

A Föld Napja Alapítvány nem csak április 22. tájékán aktív, hiszen különféle mozgalmakkal igyekeznek tenni a környezetvédelemért: ilyen például a húsmentes hétfő. De hogy mi köze van a heti egy húsmentes étkezésnek az ökológiai lábnyom csökkentéséhez? Erről Illés Zoltán mesélt és konkrét számokkal demonstrálta a húsmegvonás hatását. Több, mint 7 milliárd ember él a Földön, és 60 milliárd háziállat. A hús előállításához szükséges erőforrásokból 3200 liter vizet spórolunk, ha heti egy nap nem fogyasztunk húst. Emellett 4 kilogramm szén-dioxid kibocsátást előzünk meg. Illés Zoltán azt hangsúlyozza, hogy ha Magyarországon 5 millió ember vállalná fel azt, hogy egy éven keresztül heti egy nap lemond a húsról, akkor az 5 millió tonna szén-dioxid kibocsátás megelőzését jelentené.

Nézzék meg április 22-én az Egyenlítő című műsort az OzoneNetwork tévén, melyben Illés Zoltán, a Föld Napja Alapítvány kuratóriumi tagja mesél a globális mozgalom jelentőségéről.

Forrás: OzoneNetwork.hu

NRGENS