|
|
 A kaliforniai Energia Vycon mérnökei szerint vissza lehet nyerni a metró és a vasút vonatainak kinetikus energiáját és átalakítani árammá, amelyet fel lehet használni ugyanazokon a közlekedési eszközökön, a takarékosság jegyében. A technológia a regeneratív féken alapul, azon a különleges féken, amely visszanyeri a hasznos energiát, kivonva azt egy kvótából, amely rendes körülmények között hő formájában eltűnik a levegőben, amikor a jármű lassul. (Aiolus News)
Két évtizede még jószerével egyáltalán nem jegyezték az angol eredetű amerikai focit (amit soccernek neveznek és nem keverendő a football néven emlegetett „amerikai futballal”). Az 1994-es amerikai rendezésű vb óta azonban az Egyesült Államok válogatottja rendre ott van a legnagyobb világversenyen, legutóbb, a 2010-es vb-n sok hívet szereztek maguknak stílusos játékukkal. Két évtizede még csak szűk köre volt a napenergia felhasználásának az USÁ-ban, ma már a zöldenergia fejlesztése szövetségi kormányszinten is program. Két évtizede Kína még éppen csak kijutott a maoizmusból, és tette meg első tapogató lépéseit a világ gazdasági vérkeringésébe való bekapcsolódásába. Ma már napjaink egyik legfontosabb, és még mindig rohamosan fejlődő gazdasági tényezője. Hogy jön mindez össze? (Aiolus News)
Egy német tanulmány szerint Európa legnagyobb gazdaságában akár egymillió új munkahely is létrejöhet a megújulóenergia-szektorban a következő egy-másfél évtizedben. A meghökkentő adat arra utal, hogy a zöldenergia-ipar munkahelyteremtő potenciálját idehaza is érdemes lenne komolyan számításba venni. A német gazdaságkutató intézet elemzői szerint a megújuló energia hasznosításából Európában Németország fog a legtöbbet profitálni – részben a megugró export, részben az ágazat új álláshelyei nyomán. Az intézet tanulmányában szereplő egymilliós nagyságrend a legtágabban értelmezett zöldenergiaszektorra értendő: beleszámítanak a csúcstechnológiás iparágak (szélturbina- és napelemgyártás, üzemanyagcellák, második és harmadik generációs bioüzemanyagok stb.), a biomassza-termelés mezőgazdasági és erdészeti területei, a hulladékkezelés energetikai ágazatai (termikus hasznosítás, biogáz-előállítás), sőt a nyílászárógyártás és -beszerelés, illetve a hőszigetelés vállalkozásai is. (nol.hu)
Szabadversenyt hirdetett a dél-afrikai kormány „zöld” energetikai programoknak. A verseny, mint az az energiaügyi minisztérium közleményéből kiderül, a szél-, nap- és mini vízierőművekre vonatkozik, valamint az olyan javaslatokra, amelyek a metánból generált energiát megszabadítanák a biológiai szennyezéstől. A terv célja, hogy megduplázzák a Dél-Afrikai Köztársaság energiatermelését, hogy további 50 GW-os teljesítménnyel növeljék az ország elektromos hálózatának teljesítményét, és az energia-termelés 30 százaléka magáncégektől származzon. (Aiolus News)
Németországban ökuturisták számára jelent meg útikönyv, tudósít a Deutsche Welle. A megújuló energiaforrásokat felfedezni vágyókat célzó kiadvány 192 oldalon 160 németországi úticélt ajánl az érdeklődők figyelmébe. Széndioxid-semleges működésű kolostor, szélerőmű park vagy ökohotel - a lehetőségek végtelenek, a választék bőséges és változatos. A szerző, Martin Frey, hét túraútvonalat állított össze. Aki ezeket bejárja, testközelből ismerkedhet a szél, a nap, a víz és a bioenergia felhasználhatóságával. (kitekinto.hu)
Egyre környezettudatosabbak az európai polgárok - állítja az Európai Bizottság legújabb felmérése. Az uniós polgárok ma már többet tudnak a környezeti problémákról, mint pár éve. A környezet kérdései, problémái ma már az EU-ban élők 90 százalékát foglalkoztatják valamilyen módon – derül ki a felmérésből. Tíz európai uniós polgárból nyolc azt szeretné, ha a kormánya is zöldebb lenne. Valóban többet tudunk a környezeti problémákról – tettük fel a kérdést Csonta Lászlónak, a Zöld Székelyföld Egyesület elnökének, aki úgy véli: lehet, hogy zöldebbek vagyunk, mint pár éve, de igen kevés olyan zöld van, aki tesz is valamit a környezetéért. (think.transindex.ro) |
Kalifornia állam elektromos hálózatának szolgáltatója, az Iso az elmúlt időszakban annyi engedélyezési kérelmet kapott új nap- és szélerőművek felállítására, hogy ha valamennyit jóváhagynák, azzal teljes egészében fedeznék az állam energiaszükségletét. Kaliforniában jelenleg 20 százalékos a megújuló energiák részesedése az összellátásból, amely 7,6 GW összteljesítményt jelent. (Aiolus News)
|
|