Zöldenergia
Zöld Bank, Zöld Széchenyi Terv a láthatáronZöld Bank, Zöld Széchenyi Terv a láthatáron

Remélhetőleg nem csak kampányfogás marad az az eltökélt szándék, hogy kormányváltás esetén a zöld-energiát kitörési pontként kezelve, összehangolt módon finanszírozzák rövidesen. Az eddigi gyakorlattól természetesen szükséges lesz eltérni és a szén-dioxid kvótákból származó bevételeket és azok felhasználását szigorú tekintetek kísérik a jövőben. A jogszabályi környezet változását valamint a kis és középvállalkozások támogatását ígéri a Fidesz és azt is, hogy következő 10 évben kétszázezer új zöld munkahelyet teremtenek. A tervezett „zöld bank” áldásos tevékenysége által a lakossági kizöldülés mindenki számára könnyed áttérést jelenthet az energiatakarékos új korszakba.


  • Hosszabb a húsvét Venezuelában

    Az aszály és a rossz gazdálkodás is oka lehet annak, hogy veszélybe került Venezuela áramellátása, mindenesetre Hugo Chavez hosszabb kényszerpihenőre küldte a nagyobb cégeket húsvétra, az energiatakarékosság jegyében. Az ország villamos energiájának háromnegyedét a vízenergia adja, így a mostani aszály esetén ebből problémák adódnak. A nagy fogyasztóknak egy nemrég kiadott rendelet értelmében tíz százalékkal kell visszafogniuk energiafelhasználásukat, különben jelentősen felemelik a villamos áramdíjukat. Az intézkedés miatt a hivatalok és a plázák rövidebb nyitvatartási időt vezettek be. A kényszerű energiatakarékosság az ipari termelésre kedvezőtlen hatással van, de egy gyors bevásárlás vagy hivatali ügyintézés után több pihenőidő marad a munkásoknak.


  • Forró szél! Mini villanymasina Zágrábból

    A horvátok elektromos autója három utas számára jelent közlekedési megoldást 250 kilométeres távra egy feltöltéssel. A gyártó korábban is a járműiparban tevékenykedett, de hagyományos üzemű tűzoltóautók és egyéb erőgépek voltak a profilban. Most belekóstoltak egy új, de sokkal perspektivikusabb üzletbe a villanyautó gyártásba, aminél a mintát látszólag a Smart szolgáltathatta. A méretek 2800 x 1700 x 1600, hossza, szélessége, magassága. Jól is gyorsul a kicsike, mindössze 7,7 alatt lendül fel százra.


  • A lítium fontos elemA lítium fontos elemA lítium-kén alapú akkumulátorok terén fontos áttörést értek el a Stanford Egyetemen, ami a működési idő megnyújtásán kívül a kapacitás növekedését is lehetővé teheti. A kutatás során célul tűzték ki a négyszer hosszabb üzemidőt és a majd kétszer nagyobb kapacitást. Egyre közkedveltebbek a hordozható készülékek, így a biztonságosan és sokáig működő akkumulátor tartozék fontos eleme a mobil berendezéseknek. A lítium-ion akkumulátorokkal kapcsolatban korábban voltak rossz tapasztalatok is, amelyet a túlmelegedésből vagy zárlatból adódó balesetek, botrányok jelentettek. Bár nem túl gyakran, de halálos balesetről is hallhattunk és egy emlékezetes esetben több millió akkumulátort kellett visszarendelni a potenciális veszély miatt.
  • Energiaszüret az apró energiaforrásokbólEnergiaszüret az apró energiaforrásokbólHáttérsugárzásból, apró rezgésekből, piezo-elektromosságból vagy az automata óráknál már használatos kinetikus energiaforrásokból nem lehet hatalmas energiaigényeket kielégíteni, de ahhoz elegendő lehet, hogy a mobil eszközök áramforrásának célját szolgálják. A mobiltelefon gyártók is ilyen tiszta energiaforrások után kutatnak. Az már nem ritka, hogy napelemmel látják el a készüléket, de más megoldásokat is keresnek, amelyek az energiaforráson kívül a káros hatásokat csökkentik és az üzemidőt növelik. A kis áramgenerátorok az akkumulátorral egybeépítve vagy külön is készülhetnek, többféle megoldás is született már. A ruhaiparban szintén kísérleteznek a piezo-szálakkal, amelynél a mozgási energiát a ruha viselője szolgáltatja. Nemrég született az a találmány is, amely a távirányító gombjainak megnyomásakor termel energiát, a beépített piezo lap segítségével.
  • Total Zero EmissionTotal Zero EmissionElektromos autókat készítenek a TZ-Elma Zrt-nél, főleg használt autók átalakításával. Terveik közt szerepel az elektromos töltőhálózat kialakítása is, amelynek napelemek adnák az energiát. Jelenleg a hosszú töltési idő, a rövid hatótáv a töltőhálózat hiánya és az elektromos autók drága ára korlátozza a villanyautók tömeges elterjedését. A kínálatban egyre több gyártó terméke megtalálható, de még a legolcsóbb ára is egy hagyományos középkategóriás autó árának megfelelő összegbe kerül. A hazai megoldás versenyképességének alapja, hogy az átépítésre vásárolt olcsóbb használt autó és az elektromos kialakítás költsége együttesen is csak fele annyiba kerül, mint egy új villanyautó.
  • Az energetika és az informatika házasításaAz energetika és az informatika házasításaEnergiaszolgáltató és informatikai óriáscégek közös törekvéseikben egy intelligens szolgáltatás kifejlesztésén dolgoznak, ami összhangba hozná az energiaellátást és a felhasználást, akár internetes segítséggel is. A megújuló energiaforrások időben eltérő megjelenése és a fogyasztók ehhez időzített energiaellátásán alapuló rendszer gazdaságos megoldást jelenthet a jövőben, még ha az ehhez szükséges fejlesztések és berendezések még egyelőre drágák. Az elképzelések szerint minden konnektor vagy villamos berendezés internet kapcsolatot kapna, hogy akár automatikusan vagy távvezérelten lehessen üzemeltetni a fogyasztókat. Egy ilyen kifinomult hálózat szabályozhatná az energia megjelenésének és felhasználásának eltéréseit.
NRGENS